Körözte a rendőrség, feladta magát Szabó Bálint

Egy másik ügyben az ügyészség elmeorvosi megfigyelését is indítványozta.

Pénteken adtak ki körözést Szabó Bálint ellen, a szegedi képviselő élő közvetítésben adta fel magát a rendőrségen. Azt is közölte, hogy a körözéstől független ügyben is kapott idézést, amely szerint az ügyészség indítványozta elmeorvosi megfigyelését – írja a videó alapján a hvg.hu .

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A szürreális utat járó Szabó Bálint már hosszú ideje a rendőrség, ügyészség látókörébe került, több esetben vádat is emeltek ellene. Már kitiltották a fővárosból, nyomkövetőt kell viselnie. Pénteken a rendőrség körözést adott ki ellene.

Pénteken este az intézkedésről Szabó Bálint a Facebookon élő közvetítésben azt mondta, hogy a barátaitól értesült körözésről, pedig hetek óta nyomkövetőt visel a lábán más eljárások miatt, a telefonszámát is ismerik.

Szabó azt is közvetítette, hogyan próbálja feladni magát: több rendőrséget is felhívott, így a csongrádi, a Pest megyei, illetve a kecskeméti kapitányságok diszpécsereivel is beszélt, míg végül Gödöllőre szállították.

Azért járt körbe a hívás a rendőrségen, mert Szabó állandó lakhelye Szegeden van, a körözést a Kecskeméti Járásbíróság rendelte el, de Szabó Kistarcsán tartózkodott éppen baráti látogatáson. Az élő közvetítés egyórás időtartama alatt nem értek tartózkodási helyére a rendőrök, így azt, hogy végül elvitték, egy posztban tudatta a szegedi képviselő pénteken este 11 óra körül.

A szegedi képviselő ellen a körözést közérdekű üzem megzavarása miatt adták ki, ez vélhetően azzal kapcsolatos, hogy Szabó még 2020-ban Szeged egyik forgalmi csomópontjában keresztbe állt az autójával azzal, hogy a vírus terjedését szerinte a tömegközlekedés leállításával lehet megállítani.

Ebben az ügyben tavaly áprilisban vádat emeltek a politikus ellen. Egy hónappal ezelőtt pedig a hatóságok félrevezetése miatt is vádat emeltek ellen, ez pedig azzal függ össze, hogy 2021 februárjában azt állította a képviselő, hogy elrabolták , ám erre nem találtak bizonyítékokat a nyomozók.

A péntek esti élő bejelentkezésében már arról is beszámolt a képviselő, hogy hivatalos személy elleni erőszak és közlekedési bűncselekmény miatt is eljárás indult ellene, ebben az ügyben pénteken kapott idézést.

A november 11-ére a Budapesti Központi Kerületi Bíróságra szóló idézésből az is kiderült Szabó ismertetése szerint, hogy az eljáró ügyészség a képviselő 30 napos megfigyelését indítványozta az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyintézetben – írja a lap.

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet