Létrejött az Integritás Hatóság mellett működő Korrupcióellenes Munkacsoport

A hatóság mellett konzultatív szerepet betöltő testület 21 tagú.

A Korrupcióellenes Munkacsoport 21 tagú konzultatív testülete december 13-án ülésezik először. A résztvevők a meghívóval együtt a napirendet és az ügyrendi javaslatot is megkapják, amit előzetesen véleményezhetnek – tették hozzá.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A közleményben leszögezték, hogy a hatóság elnöke a törvényi keretek betartása mellett konstruktív, értékteremtő együttműködésre számít.

A hatóság mellett konzultatív szerepet betöltő testület 21 tagú, ebből a törvény értelmében tíz tagot az állami szervek delegáltak, tízet pedig pályázati úton választottak ki a nem kormányzati szereplők közül – fejtették ki, azzal együtt, hogy a nyílt pályázatra 24-en jelentkeztek, 6 civil szervezet és 18 magánszemély.

A pályázati kiírás értelmében a részvétel feltétele volt az alábbiak közül egy vagy több területen szerzett tapasztalat: korrupció megelőzése és korrupció elleni küzdelem, átláthatóság, közbeszerzési eljárások, a munkacsoport feladataihoz kapcsolódó emberi jogok védelme, valamint bűnüldözés.

MTI

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet