Hatalmas az elégedetlenség Magyarországon, de ez sehová sem vezet

A felmérés szerint nincs politikai ötlet az elégedetlenség kiaknázására.

Az elmúlt hét évben sohasem volt olyan magas azok aránya, akik szerint rossz irányba mennek a dolgok az országban, mint az elmúlt negyed évben – derült ki a Publicus Intézet Népszavának készített felméréséből.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Jelenleg a megkérdezettek 72 százaléka vélekedik így – a csúcsot 2022 novembere hozta, amikor százból 76 látták negatívan az ország jövőjét –, 48 százaléknyi válaszadó szerint teljesen rossz az irány, 24 százalék pedig inkább nem elégedett a helyzet alakulásával.

Pártszimpátia alapján természetesen óriási a különbség, a kormánypártiak több mint háromnegyede elégedett az ország sorsának alakulásával, az ellenzékieknek viszont 97 százaléka véli úgy, rossz irányba mennek a dolgok.

Ami viszont ennél a két adatnál beszédesebb: a bizonytalanok 73 százaléka is úgy gondolkodik, mint az ellenzékiek. Életkor alapján a 45 év alattiak több, mint 80 százaléka látja negatívan a jövőt, a 60 évnél fiatalabbaknak háromnegyede hasonlóan látja a helyzetet, a 60 felettieknél viszont csak 56 percentnyi a pesszimista.

A felmérés eredményei tehát azt mutatják, az ország nagyobb része elégedetlen a jelenlegi helyzettel, a kormányzással, a közhangulat alakulását vélhetően erősen befolyásolják a különféle, a hatalom alkalmatlanságát, korruptságát, a kormányzás hiányát mutató ügyek.

Mint a pedagógusok vagy az orvosok tiltakozása, a Schadl-Völner korrupciós botrány, az akkumulátorgyárak elleni demonstrációk, a Balaton-parti NER-beruházások, az EU kormányt érintő kritikái és az emiatt az országgal kapcsolatos retorziók.

Láthatóan és mérhetően nő az elégedetlenség idehaza, s egyre többen gondolják úgy, rossz irányba tart az ország, ám mindez az ellenzéki politika rácsatlakozása nélkül valójában semmit sem jelent - mondta a lapnak nyilatkozó elemző.

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet