Csurig vannak a magyar börtönök, szállítgatják a rabokat ide-oda

Az embercsempészek és a migráció miatt alakult ez így a magyar kormány szerint.

A becslések szerint az összes fogvatartott 11%-át áthelyezték idén januárban, az Átlátszó pedig arra volt kíváncsi, hogy mi állhat ennek hátterében, s arra jutottak, hogy az ok leginkább a túlzsúfoltságban keresendő, bár a probléma nem új keletű.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Az említett időszakban összesen 1068 fogvatartottat szállítottak át egyik börtönből a másikba: például a Budapesti Fegyház és Börtön 45 főt helyezett át máshova, 41 új rabot pedig más börtönből fogadott, de volt olyan intézmény, ahová több mint száz fogvatartott érkezett máshonnan.

A Magyar Helsinki Bizottság (MHB) kutatója, Krámer Lili elmondta, erre a „telítettségkiegyenlítésre való törekvés” és a férőhelybővítés hiánya miatt van szükség, ám ez nemcsak a rabok, hanem a családtagok életét is megnehezíti, hiszen így elég nehéz megoldani a látogatásokat.

Ennek ellenére a probléma továbbra is fennáll, ugyanis 1990 óta nem voltak annyian börtönben, mint most, pedig azóta csökkent a népesség, s az összesített telítettség tavaly decemberben 107%-os volt, de Székesfehérvárott (128%) és a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei bv intézetben (120%) sem volt jobb a helyzet.

A magyar kormány szerint az embercsempészek és a migráció miatt nő a fogvatartottak száma, de az MHB úgy véli, hogy eleve nincs is elég hely, s már évekkel ezelőtt tervben volt, hogy bővítés lesz, de az adatok alapján eddig csak feleannyi új férőhely lett, mint ami kellett volna.

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet