Lezárták Magyarország leghíresebb lombkoronasétányához vezető utat

Pedig szép forgalmat bonyolított a nyírségi építmény.

Még a külföldi sajtóba is bekerült a Nyírmártonfalva határában épült lombkoronasétány, így aztán nem csoda, hogy sokan elzarándokoltak megnézni a 60 millió forintos támogatásból épült szerkezetet.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Most viszont a látogatók számának a rohamos csökkenése várható, ugyanis egy tábla jelent meg a sétányhoz vezető úton:

„Magánterület! Illetékteleneknek belépni tilos!”

Minderről a Magyar Narancs ír olvasói beszámolók alapján.

Turistalátványosságnak szánták, végül is az lett belőle
Facebook/Hadházy Ákos

A nyírségi sétány azért lett híres, mert az 50 méteres sétány építése közben kivágták körülötte a fákat, így nem igazán tölti be a szerepét.

Az ügyet az Átlátszó oknyomozó portál és Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő robbantotta ki még március végén, és nagy figyelmet kapott mind a sajtóban, mind a közösségi médiában.

Egy ideig a Google térképén „Korrupciós emlékmű”-ként szerepelt , de a mai nap már nem találtuk nyomát ennek.

Közben ültettek fákat mellé, de a lomkorona még nem az igazi
Facebook/Hadházy Ákos

A terület Filemon Mihály, Nyírmártonfalva polgármesteréé, ő nyerte a támogatást is a sétányhoz.

Azt mondja, az uniós döntéshozók az okai a kialakult helyzetnek, merthogy későn érkezett a támogatás, közben az erdő vágásérett lett.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet