Pálmai-Matis Mónika születése óta gyengénlátóként él. Napi közlekedését folyamatosan vakvezető kutyák segítették. Az eddigi kutyus, Amy 10 éves lett, ez pedig nyugdíjas kort jelent a vakvezető kutyáknál. Ezért került Mónikához és férjéhez Mézi, akit egészen kis kora óta nevelnek ikrényi otthonukban, miután bekapcsolódtak a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége önkéntes kölyöknevelő programjába.
„Mivel babakutya kora óta velünk van, férjemmel mi voltunk Mézi kölyöknevelői, felkészítettük őt a kiképzésre. Sokat dolgoztunk vele, de megérte a fáradozást: a közös munka eredményeként 2023. április 25-én Mézivel sikeres közlekedésbiztonsági vizsgát tettünk, Ikrény vasútállomás és a Győri Árkád útvonalon” – mondta el Pálmai-Matis Mónika.
A jövőben Mónikát Mézi kíséri útjaira, melyet többször vonattal tesznek meg.
„Évtizedekig rendszeresen utaztam vonattal munkába ingázóként. Manapság is hetente több alkalommal veszem igénybe a GYSEV szolgáltatásait. Mivel a vasútvonal mellett lakom, fontos, hogy Mézi biztonságban érezze magát a közlekedés e területen is. Ismerje és természetes legyen számára a vonattal való közlekedés, a pályaudvarok nyüzsgése, zaja. Kölyökkorában, a szocializációs időszakban először csak az állomáson, folyamatos pozitív társítással (jutalomfalat) nézte, hallgatta az érkező, elrobogó, nyikorgó, dübörgő, kürtölő szerelvényeket. Később aztán fel is szálltunk a vonatokra és fokozatosan egyre több megállót megtéve bemerészkedtünk” a győri nagy pályaudvarra is” – tette hozzá Mónika.
Mézi sárga színű labrador – ő a harmadik ilyen fajtájú kutyus a sorban, aki segíti Mónika mindennapjait.
Mónika – veleszületett látássérülése ellenére – aktív életet él, a Tandem-Szem Látássérültek Integrációját Segítő Egyesület elnökeként intézi a szervezet ügyvitelét, pályázatokat ír, közösségi programokat szervez, tandem-kerékpározik és természetesen kutyázik. 2023-ban férjével a harmadik vakvezető tanonc felneveléséért Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége Rithnovszky-díjában részesültek, amely elmondása szerint nagy megtiszteltetés számukra.
Egy útjukra a GYSEV munkatársai is elkísérték a párost. Beszélgetésük során részletesebben érdeklődtek a vonatozással való kapcsolatukról. Mónika elmondta, hogy bár többnyire csak Győr irányába utazik, mégsem mindegy, hogy azt a hét percet milyen körülmények között teszi meg.
„Nagyon örülök az egyre elterjedő alacsonypadlós vonatoknak. A régi magas, lépcsős kocsikra való fel és leszállás nem csak nehézkes, de balesetveszélyes is a vakvezető kutyák számára (is), mert a lábuk lecsúszhat a vaslépcsőről és megsérülhetnek. Mindezekkel szemben az alacsonypadlós vonatok biztonságosak, esztétikusak, kényelmesek, kulturáltak, csendesek, tiszták és a mellékhelységeik használhatóak. A GYSEV-es jegyvizsgálók többnyire figyelmesek, észrevesznek bennünket. Megkérdezik, meddig utazunk és kell-e majd segíteniük a leszállásnál” – mondta el véleményét Pálmai-Matis Mónika.