Vizsgálatokba kezd az önkormányzatoknál a kormány

A munkáltatói és a javadalmazási gyakorlatra kíváncsi.

Néhány hónappal a választások előtt indít vizsgálatot az önkormányzatoknál a kormány - hívta fel a figyelmet az RTL Híradó egy Magyar Közlönyben megjelent friss rendelet alapján. Mint kiderült, a fővárosi és a vármegyei kormányhivatalok bevonásával a munkáltatói és a javadalmazási gyakorlatot ellenőrzik - többek között a polgármesterek és helyetteseik fizetését és költségtérítését - a 2022. január 1. és 2023. július 31. közötti időszakban.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Karácsony Gergely főpolgármester szerint nyilvánvalóan politikai "hátsó" szándék áll a háttérben. Jön az önkormányzati választás, nyilván megpróbálnak felépíteni néhány ilyen ügyet - tette hozzá. A Miniszterelnökség ugyanakkor azt állítja: segíteni akarják a hivatalokat, hogy szabályosan működjenek, és 2010 óta már öt alkalommal került sor ilyen vizsgálatra. A mostani vizsgálatot az azóta történt jogszabályváltozások indokolják. Mindenesetre a vizsgálandó önkormányzatokat szúrópróbaszerűen választják majd ki.

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet