Megosztják tudásukat

Újszerű vezetői klubot alapított László Sándor Sopronban; ezúttal nem az a cél, hogy újabb üzletek jöjjenek létre, sokkal inkább az, hogy a tapasztalatokat, a megszerzett tudást osszák meg egymás között a tagok.

A mesterséges intelligencia nyújtotta lehetőségek és egy gyakorlatias jogi előadás volt eddig a Tudatos Vezetők Klubja programkínálatában, a harmadik, csütörtöki találkozón pedig a közbeszerzések témája szerepel. László Sándor ötletgazda és klubvezető már a következő ajánlatokat is összeállította, az elkövetkező hónapokban szó lesz a controlling erejéről, a digitalizációról, a generációs különbségekről is. Csupa olyan téma, ami a ma emberét, a felelős vezetőket érdekelheti, mégha első látásra nem is nyilvánvaló az összefüggés a vállalatirányítás, az üzlet és az előadás között. Aztán közben kiderül, hogy nagyon is van kapcsolat...

László Sándor, a klub alapítója.
Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

- A vezetői magányt is oldják ezek az összejövetelek, amiket minden hónap első csütörtökén tartunk a kamara Deák téri székházában. A Soproni Kereskedelmi és Iparkamara ugyanis az infrastruktúrát, azaz a helyszínt biztosítja a találkozókhoz és az előadásokhoz, amiknek egy része minden érdeklődő számára nyitott. Hogy lesz egy cégből vállalat? - ez az a kérdés, ami köré a témáink és a tevékenységünk összpontosul. Alapvetően tudásmegosztásról van szó, kifejezetten a Sopronban vagy környékén dolgozó cégvezetőknek szól a meghívónk - magyarázza a klub működését és céljait László Sándor. A tíz éve a Roto Elzett Vasalatkereskedelmi Kft. értékesítési vezetőjeként dolgozó, de saját céggel is rendelkező klubvezető nagyon jól tudja, hogy az együttgondolkodás a közös fejlődést is generálja. Az erdőmérnök, vadgazda üzemmérnök és mérnök közgazdász diplomákkal is rendelkező klubalapító elsősorban olyan vállalat-, illetve cégvezetőket invitál a tudásmegosztásra, akiket érdekel a technológia fejlődése, a világ változása, az új üzleti modellek működése.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet