A szuverenitásvédelmi törvény az önkényt védi a jogvédő szervezetek szerint

Hat civil szervezet állt ki a törvényjavaslat ellen, szerintük a kormány megfélemlíti és el akarja hallgattatni a kritikus hangokat.

A kritikus polgárok és szervezeteik megfélemlítésére alkotott jogszabálynak, önkényuralmi törvénynek nevezi hat civil szervezet a Fidesz szuverenitásvédelmi törvényjavaslatát . Közös közleményükben azt írják, hogy

a többi hasonló jogszabályhoz képest ez a javaslat sincs összhangban az alkotmányos, nemzetközi és európai uniós kötelezettségekkel, ezért el fog bukni.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A törvényjavaslatot szerdán nyújtották be az Országgyűlésnek, valószínű, hogy még az idén szavaznak is róla.

A javaslat - többek között - a választási törvényben a pártokra vonatkozó szabályokat kiterjesztené a civil szervezetekre és jelöltekre is. Bűncselekménynek nyilvánítanák, ha valaki választáson induló jelölőszervezet tagjaként, képviselőjeként vagy felelőseként külföldi finanszírozást fogad el.

A jelöltek és szervezeteik nem használhatnak fel választásnál belföldi jogi személytől, valamint jogi személyiséggel nem rendelkező szervezettől származó támogatást, de névtelen adományt sem, létrehopznák a Szuverenitásvédelmi Hivatalt, amely vizsgálja a külföldi beavatkozásokra utaló folyamatokat.

Továbbá az Alaptörvényben kiegészítenék az alkotmányos önazonosság védelmét, valamint a keresztény kultúra védelmét érintő részt a szuverenitás elismerésével.

Az Amnesty International Magyarország, K-Monitor, Magyar Helsinki Bizottság, Mérték Médiaelemző Műhely, Political Capital, Transparency International Magyarország és a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) közleménye szerint a törvény célja, hogy minden kritikus hangot elhallgattasson. A javaslat szövege, az elmúlt évek hasonló célból született jogszabályaihoz hasonlóan, szándékosan pontatlan és tele van tágan értelmezhető parttalan fogalmakkal - írják.

Az új hatóság szinte bármit megtehet

A Szuverenitásvédelmi Hivatalnak olyan jogosítványokat adnának, amelyek alapján bármilyen érzékeny adatot megismerhet és lemásolhat (ide értve a szerződéseket, ügyfelek információit, egészségügyi adatokat is), valamint a Nemzetbiztonsági Bizottság elé állíthatja a szervezet képviselőit, ha azt feltételezi bármilyen szervezetről vagy személyről, hogy külföldi érdeket szolgálva Magyarország szuverenitását veszélyezteti.

Hozzáteszik, egy ilyen vizsgálat bárki ellen elindulhat, önmagában megbélyegző, különösen azért, mert ha a végén nyilvános jelentés készül, az eljárással szemben semmilyen jogorvoslat nem áll rendelkezésre,

az új hatóság bármilyen közéleti megnyilvánulásra ráhúzhatja, hogy külföldi érdekeket szolgál és ezért veszélyezteti Magyarország szuverenitását.

A civil szervezetek szerint az önkényvédelmi törvénycsomag alkalmas arra, hogy elriassza azokat a bátor polgárokat a közéleti részvételtől, akik a közösségük érdekében dolgoznak.

Ha a Fidesz szándéka valóban Magyarország szuverenitásának védelme lenne, akkor nem a demokratikus értékek talaján álló hazai szereplők ellen kellene fellépnie, hanem a szövetségi rendszerünkön kívüli, autoriter országok államilag szervezett politikai, gazdasági és (dez)információs befolyásolási törekvései ellen - írják a közleményt aláíró civil szervezetek.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet