A voksturizmus megelőzhető!

A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) és a Political Capital (PC) kezdeményezésére januártól hetente publikálják a lakosságszámra vonatkozó adatokat, hogy az önkormányzati választásokon ne lehessen visszaélés.

Az önkormányzati választás során szó szerint egy-két szavazaton is múlhat egy polgármesteri szék sorsa, ezért, ha lehet, még az országgyűlési választásnál is fontosabb, hogy a választásig hátralévő időszakban időről időre lássuk, hányan jelentik át magukat egyik településről a másikra. Az esetleges voksturizmus így lehet leleplezhető. A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) és a Political Capital (PC) kezdeményezésére ezért a Nemzeti Választási Iroda (NVI) már ma megkezdte az adatszolgáltatást, január első keddjétől kezdve pedig heti rendszerességgel publikálni fogja a lakosságszámra vonatkozó adatokat, települési bontásban, ezen a felületen - közölte a TASZ.

2021 végén az Országgyűlés olyan törvénymódosításokat fogadott el, amelyek szélesre tárták a kaput a voksturizmus előtt. Azt a jelenséget hívjuk így, amikor valaki úgy jelentkezik be egy címre, hogy valójában nem él ott, csak azért létesít lakóhelyet, hogy az adott választókerületben szavazhasson.

A módosítások széles körű felháborodást váltottak ki, mivel a voksturizmus alááshatja a választások tisztaságát. Akkori független országgyűlési képviselők kérését követően a NVI a törvényi kötelezettségeit megelőző időponttól kezdve, már 2021 decemberétől, heti rendszerességgel elkezdte közzétenni a választópolgárok számát települések szerinti bontásban jelző adatokat. Ezzel sikerült elérni, hogy adatokra és tényekre alapuló diskurzus uralja ebben az időszakban a választásra jogosultakkal kapcsolatos vitákat - a választásokhoz kapcsolódó közbizalmat is romboló találgatások helyett.

Ezt a példát követve, 2023 októberében a TASZ és a PC közérdekű bejelentéssel fordult az NVI-hez, kérve, hogy lehetőség szerint már szeptemberre visszamenőlegesen tegyék közzé heti frissítéssel, településenkénti bontásban a választópolgárok számát. Azért tartjuk ezt fontosnak, mert az önkormányzati választásokon, ahol szó szerint akár egyetlen szavazaton is múlhat egy polgármesteri vagy egy képviselői mandátum sorsa, különösen fontos az átláthatóság és az esetleges kiugró, a természetes népmozgalommal nem indokolható népességváltozások nyomon követése.

Az NVI pozitívan reagált a megkeresésre: a válasz szerint, folytatva a 2022-es választás előtti jó gyakorlatot, az NVI a jövő évi választásokat megelőzően is – a törvény által előírt kötelezettségét meghaladóan – rendszeresen közzé fogja tenni a választópolgárok számára vonatkozó adatokat.

Mivel a választásokat 2024. június 9-én tartják, és a választás kitűzése 70-90 nappal a szavazás napja előtt történik, így leghamarabb március közepétől lenne köteles az NVI a választópolgárok számára vonatkozó, részletes adatokat rendszeresen közzétenni. Ez az időpont most jelentősen, több mint egy negyed évvel előbbre kerül, ugyanis a mai napon már közzétették a 2023. december 1-jei adatokat, 2024. január 2-ától kezdve pedig heti rendszerességgel, minden kedden frissülni fognak a választópolgárok számára vonatkozó, települési szintű adatok.

Emellett az NVI már október közepén közzétette a szeptember 1-jei lakosságszám-adatokat, települési bontásban – ezek a számok az adott településen élők összesített számát mutatják, tehát a választójog nélküli lakosok is beleértendők.

A TASZ és a PC üdvözöli az NVI döntését, amit a választások tisztaságának megőrzése iránti példás lépésnek tart.

(Nyitóképünk illusztráció! Fotó: MTI)

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet