A miniszterelnök tartotta az év utolsó kormányinfóját, lezárva ezzel a 2023-as évet. Orbán Viktor az idei évről elmondta: a nagy küzdelmek éve volt, a jövő évi pedig a nagy tervek éve lehet. A miniszterelnök kérdésekre válaszolva kitért az uniós választásokra, Ukrajna támogatására, a családtámogatásokra és a svéd NATO-csatlakozásra is - írja az Index összefoglalójában.
2023 a nagy küzdelmek éve volt, itt volt a háború, a migráció, az infláció, a terrorfenyegetés és Brüsszel – ezzel indította az év utolsó kormányinfóját Orbán Viktor miniszterelnök, aki személyesen válaszolt ezúttal újságírói kérdésekre csütörtök délelőtt.
A mögöttünk hagyott év legfontosabb céljaival kapcsolatban azt mondta: a célok egyértelműek voltak, a háborúból kimaradni, a migrációt és az inflációt megállítani, illetve letörni, a terrorfenyegetést csökkenteni, de mindenképp távol tartani, Brüsszellel pedig valahogy megegyezni. A nyugdíjakat sikerült megvédeni, úgy látszik, hogy a béreket is, bár év közepén volt egy néhány százalékos reálbércsökkenés, de az év végére ez is normalizálódott.
A jövő évvel kapcsolatban megjegyezte, hogy a családok lesznek ismét a politika középpontjában.
Éppen ezért lesznek új támogatások, például a csok plusz, jön a minimálbéremelés, a nyugdíjak értékét garantálják, sőt, az inflációnál is nagyobb mértékben növekedhet. Illetve, egy hároméves bérfejlesztési program indulhat a tanárok és az óvónők esetében.
Később az Index kérdésére elmondta: 2024, 2025 és 2026 január elsejével lesznek az emelések, először 32,2 százalékos emelést hajtanak végre, majd további, ennél valamivel kisebb bérrendezéseket. Ennek a programnak a végére 800 ezer forint körülire nőhet a tanárok bére.
Brüsszellel kapcsolatban azt mondta, a bürokraták burokban élnek, így Brüsszel vak. A cél, hogy kinyissák Brüsszel szemét, lássa a valóságot és kijavítsák azokat a hibákat, amelyeket 2023-ban elkövettek. Jelentős politikai változást szeretne elérni a miniszterelnök a júniusi EP-választásokon.
Orbán Viktor az uniós migrációs paktumról kijelentette, annak már a kiindulópontja is hibás, ő ezt hiába próbálta elmagyarázni a többi állami vezetőnek. Szerinte a migrációt csak úgy lehet megállítani, ha aki be akar lépni az EU-ba, a rá vonatkozó döntésig az EU-n kívül vár, minden más csak toldozgatás-foltozgatás.
A februári uniós csúccsal kapcsolatban, illetve az Ukrajnának szánt támogatásokkal kapcsolatban elmondta: olyan pénzt akarnak odaadni Ukrajnának, amely nincs is. Ezt pedig közös hitelfelvétellel akarja elérni az unió. Magyarország viszont senkivel sem akar közös hitelt felvenni.
Az ukránok uniós csatlakozásával kapcsolatban megjegyezte, nyolc órán keresztül próbálta elmagyarázni, hogy az ukrán uniós csatlakozás megkezdése hiba. Ez sikertelen volt. Elmondása szerint egy olyan megoldást kellett találni, amivel elkerülhette, hogy Magyarországra kényszerítsék ezt az egyébként egyhangú, véleménye szerint rossz döntést. Ukrajnát egyébként a magyar parlament döntése nélkül nem lehet majd felvenni az unióba.
Orbán Viktor kérdésre válaszolva kijelentette: nincs megállapodás Törökországgal a svéd csatlakozással kapcsolatban. A svéd csatlakozásra a magyar parlamentnek kell rábólintania, de egyelőre „nincs nagy gusztusuk ehhez a képviselőknek”, azért, mert a finn csatlakozás megszavazása után másnap egy másik ügyben Finnország beperelte Magyarországot az EU-ban.
Az Index kérdésére, hogy a gyermekvédelmi törvény szigorítása mikor kerülhet a parlament elé, a kormányfő elmondta: nem tudnak két csatát megvívni egyszerre, előbb a szuverenitás-védelem, aztán a gyermekvédelem, ez most egy politikai döntés volt. Dolgoznak rajta a munkacsoportok.
A háromgyermekes édesanyák szja-mentességéről azt mondta, még ebben a kormányzati ciklusban törvénybe iktatják majd a mentességet.
Újságírói kérdésre a miniszterelnök megerősítette, hogy márciusig a Fidesz megnevezi a főpolgármester-jelöltjét, de neveket nem árult el.
Orbán Viktor a kórházi főigazgatóság és a kórházi adósságállomány ügyében hangsúlyozta, a magyar egészségügy se nem állami, se nem magán, hanem valamiféle kutyulék. Szerinte egy jobban szabályozott állami rendszer felé haladnak, ezzel nem tiltják be a magánt, csak nem akarják, hogy összekeveredjen a magán és az állami, nem fair, hogy a profit a magánnál van, a költség az államinál. Hónapokra és évekre lesz szükség, amíg egy jó rendszer beáll, kettős ellenőrzési rendszer kell: kórházi ágon szakmai ellenőrzés és egy pénzügyi ellenőrzési rendszer a biztosítás oldaláról.