Kunhalmi Ágnes verhetőnek tartja Orbán Viktort

Szerinte le lehetne váltani Orbánt, ha mindenki az MSZP-re hallgatna.

Orbán Viktor miniszterelnök leváltásának lehetőségéről, fiatalkori színésznői ambícióiról és pártja nehézkes helyzetéről is beszélt a Blikknek Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Azzal kapcsolatban, hogy miért kell, hogy a pártnak két elnöke legyen, azt mondta, alapvetően a német szociáldemokrata párttól vették át a társelnöki rendszer ötletét.

Az interjúban azt is elárulta, hétéves korától tizenhat éves koráig színésznőnek készült. Ahogy teltek az évek, a gyermekkori vágyak, álmok átalakultak. Szegedre ment újságíró szakra, illetve az ELTE jogi karán politológia szakon végzett.

Utoljára politikai okokból a 2022-es választás után sírt Kunhalmi Ágnes. Megdöbbentette az eredmény, mélyre került. Most az fáj igazán neki, amikor ellenzéki pártvezetők először az ellenzéket váltanák le, nem Orbánt Viktort. Ezt siralmasnak nevezi.

A politikus szerint közösen kellene kidolgozni a politikai konstrukciót, amellyel legyőzhetnék Orbánt. "Mert meg lehetne verni Orbánt, ha azt csinálnánk, amit az MSZP mond" - jelentette ki.

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet