Nem kell 12 milliót fizetnie a Lírának

Korábban a homofób törvény miatt kapott büntetést a cég.

A Fővárosi Törvényszék Közigazgatási Kollégiuma megsemmisítette a budapesti kormányhivatal azon határozatát, amely a Líra Kereskedelmi Kft.-vel szemben 12 millió forintos fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki.

A Fővárosi Törvényszék Sajtóosztálya pénteken azt közölte az MTI-vel: a Fővárosi Törvényszék Közigazgatási Kollégiuma megsemmisítette az alperes azon határozatát, amely egy könyvkereskedelmi kft.-vel - a felperessel - szemben 12 millió forintos fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki.

A közigazgatási per azután indult, hogy helyszíni hatósági ellenőrzés során az alperes észlelte, az üzlethelyiség ifjúsági irodalom részlegén az egyik kiadványt, valamint annak négykötetes változatát nem zárt csomagolásban helyezték el - idézte fel a törvényszék a közleményben.

Hozzáfűzték: az alperes határozata szerint ezzel a felperes megsértette a kereskedelmi rendeletet, amelyben az áll, hogy a "Születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, a szexualitást öncélúan ábrázoló, valamint a homoszexualitást megjelenítő, illetve népszerűsítő, gyermekeknek szóló termék a többi terméktől elkülönítve csak zárt csomagolásban forgalmazható."

A törvényszék az alperes határozatát megsemmisítette; a bírói tanács az ítélet szóbeli indokolásában rögzítette, hogy "a helyszíni ellenőrzés keretében megállapított tények nem egyeztek a jogszabályi rendelkezésben rögzített tényállási elemekkel".

A bíróság egyetértett a felperes hivatkozásával, hogy a kereskedelmi rendelet azon mondatrészét, amely szerint "a homoszexualitást megjelenítő, illetve népszerűsítő, gyermekeknek szóló termék a többi terméktől elkülönítve csak zárt csomagolásban forgalmazható", a magyar nyelvtani szabályok alapján csak egyféleképpen lehet értelmezni: abban az esetben követeli meg a zárt csomagolás alkalmazását, ha a termék a többi terméktől elkülönítve került forgalmazásra.

Mivel a kiadványok nem voltak elkülönítve, az indoklás szerint a jogszabálysértés nem következhetett be.

Az ítélet jogerős - tudatta a törvényszék.

A kormányhivatal 2023. július 13-án közölte, hogy 12 millió forintos fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki a Líra Kereskedelmi Kft.-vel szemben, miután a cég által üzemeltetett könyvesboltokban a homoszexualitást megjelenítő Heartstopper - Fülig Beléd Zúgtam (Szívdobbanás) című kiadványokat a gyermekeknek szóló könyvek között helyezték el, és forgalmazásuk sem zárt csomagolásban történt.

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet