A DK azt állítja: Orbán döntött K. Endre kegyelméről

Igazságügyi minisztériumi forrásokra hivatkoznak.

Meglepő állítással jelentkezett a Demokratikus Koalíció szerdán: "Igazságügyi minisztériumi források szerint Orbán Viktor döntött a K. Endrének adott elnöki kegyelemről" - mondta Kálmán Olga frakcióvezető sajtótájékoztatón.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Elhangzott, az állítás összecseng Orbán Viktor korábbi gyakorlatával, mely szerint a politikailag kényes kegyelmi ügyekben ő hozott döntést a korábbi kormányzásai során is. 1998-ban a Kunos-ügyben Dávid Ibolya akkori igazságügyminiszter nem értett egyet a Göncz Árpád által Kunos Péternek adott elnöki kegyelemmel, ezért egyeztetett az akkori miniszterelnökkel, Orbán Viktorral, ahol az a döntés született, hogy az igazságügyi miniszter ne ellenjegyezze a kegyelmi kérvényt. Akkor nem lett kegyelem, most viszont Orbán más döntést hozott az igazságügyi miniszterrel történt egyeztetésen: azt mondta Varga Juditnak, hogy adja meg a kegyelemhez szükséges ellenjegyzést.

A Demokratikus Koalíció szerint itt az ideje, hogy Orbán Viktor befejezze a bujkálást és az ország elé álljon.

"A miniszterelnök szájából akarjuk hallani a választ az ügyben maradt legfontosabb kérdésre: miért? Miért engedett ki a börtönből egy pedofilsegítőt?" - hangsúlyozta Kálmán Olga.

A DK azt követeli a miniszterelnöktől, hogy ne bujkáljon tovább, hanem álljon a magyarok elé és mondja el, hogy miért tette! Be kell fejezni a lassan egy hete tartó sunnyogást és hallgatást, Orbán Viktornak el kell mondania az igazat az országnak ebben a szégyenletes ügyben!

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet