A rádióban kért bocsánatot a gyermekotthonok bántalmazottaitól az evangélikus egyház elnök-püspöke

„Bocsánatot kérünk ezektől gyermekektől, akiknek nem Isten országáról tanúskodtunk."

Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című adásában kért bocsánatot azoktól, akiket a gyermekotthonokban bántalmaztak - írja a Telex .

A püspök a Novák Katalin, Varga Judit és Balog Zoltán lemondásához vezető kegyelmi ügyre reagált, amely akkor robbant ki, amikor kiderült, hogy köztársasági elnöki kegyelemben részesült K. Endre, a bicskei gyermekotthon korábbi igazgatóhelyettese, aki a bíróság szerint segített eltussolni az igazgató pedofilügyét.

„Bocsánatot kérünk ezektől gyermekektől, akiknek nem Isten országáról tanúskodtunk, jóllehet Jézus ezt ígérte nekik. Bocsánatot kérünk azoktól, akikben megbotránkozást keltettünk és akiknek csalódást okoztunk.

Akik immár fittyet hánynak arra, ha azt papoljuk: Ilyeneké az Isten országa. Pál apostol Krisztus testének nevezi az egyházat: ha szenved az egyik tag, vele együtt szenved valamennyi. A másik bűne az én bűnöm is. Az egyház ezért bocsánatot kér. Megköveti azokat, akiket fájdalom, gyalázat és sérelem ért” – hangzott el a beszédben, amit a püspök teljes egészében Facebookra is feltöltött.

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet