Közel 400 ezer üres, érvénytelen konzultációs ív az üzenet

Két népszavazás elindításához szükséges aláírás számával megegyező mennyiségű ív gyűlt össze január végéig, s ez már önmagában is kiemelendő.

Az aHang és az Egységes Diákfront bejelentette, hogy közel 400 ezer üres, érvénytelen konzultációs ívet gyűjtöttek össze. A két szervezet megköszönte mindenkinek, akik részt vettek a kampányban és közösen mondtak nemet a propagandára. Mint írják, két népszavazás elindításához szükséges aláírás számával megegyező mennyiségű ívet gyűjtöttek össze január végéig, amely már önmagában is kiemelendő.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Az aHang és az Egységes Diákfront egy "Stop Propaganda" feliratú iskolabuszt is bemutattak, amellyel megkezdik a közel két hónapig tartó országjárásukat. Szerintük 400 ezer ember felhatalmazásával folytathatják a munkájukat, és nem is állnak meg addig, amíg az ország minden pontjára el nem viszik a valódi ügyek hangját.

A busz felirata egyértelmű...
aHang

"Az elmúlt másfél év egyik legnagyobb politikai összefogása volt ez a kampány. Közösen, több százezren mondtunk nemet a kormány propagandájára. Mindezt pedig az is bizonyítja, hogy összesen 838 leadópontot tudtunk megnyitni országszerte, 640-nél is több magánember vállalta, hogy a saját házában, lakásában vagy postaládájában leadópontként gyűjti az íveket. Emellett pedig több mint 30 civil szervezet és szakszervezet, kilenc ellenzéki párt és mozgalom, valamint közel két tucat vállalkozás és cég döntött úgy, hogy szintén bekapcsolódnak az gyűjtésbe" – fogalmazott Szalóki Viktor, az aHang szóvivője.

Az országjárás célja, hogy az oktatás országos helyzetéről, állapotáról, a propagandáról és a helyben sajátos problémákról, kihívásokról, a legégetőbb helyi ügyekről tájékozódjanak, tehát azokról, amelyek valójában érintik a lakosokat. Emellett mindenkinek lesz lehetősége megtekinteni az összegyűjtött íveket - áll a két szervezet közleményében.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet