A DK szerint "soha nem látott lejáratókampány" indul ellenzéki politikusok ellen

Gyurcsány Ferenc rendőrségi forrásokra hivatkozva azt állítja, "a kormány koncepciós perek tömegére készül ellenzéki politikusokkal szemben".

A DK rendőrségi forrásaira hivatkozva azt állítja, a kormány koncepciós perek tömegére készül ellenzéki politikusokkal szemben - erről beszélt csütörtökön Gyurcsány Ferenc pártelnök.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Elmondta, a ​​​pedofilbotrányt soha nem látott lejárató kampány fogja követni. "Ha közeledik a választás, a Fidesz a régi megszokott fegyveréhez nyúl. Megpróbálja befeketíteni az ellenfelét, ha kell, akkor koncepciós eljárásokat indít. Az országról mond el sokat, hogy ebben hajlandó közreműködni a rendőrség és az igazságszolgáltatás egy része is" - fogalmazott a DK elnöke, hozzátéve: Varju László és Fekete-Győr András ügye nem az első és nem az utolsó, ezt mondják a még meglévő rendőrségi forrásaink is, hogy iszonyatos a nyomás rajtuk a kormány környezetéből, eljárásokat kell indítaniuk ellenzéki politikusok, kerület-és városvezetők ellen.

​​​​​​A DK elnöke hozzátette: "Nem ilyen országot akarunk, ahol az igazságszolgáltatás valójában a hatalom hazug szolgálatába szegődik. Nekünk meg az a dolgunk, hogy megvédjük a hazánkat, a jelölteket, azokat, akiket ártatlanul bemocskolnak". Közölte, "az ártatlanok számíthatnak ránk, védeni fogjuk őket, akik pedig hatalomban vannak, azoknak világosan megmondjuk: nem engedjük, hogy ártatlanokat, tisztességes embereket, családokat hurcoljanak meg csak azért, mert nem képesek elengedni a hatalmat."

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet