Lemondott Rishi Sunak, Nagy-Britannia miniszterelnöke. A tegnapi választáson lavinaszerűen sodorta el a Konzervatív Pártot a Munkáspárt, ami elég jelzés volt Sunaknak. A Toryk vezetője bocsánatot kért, utódja kiválasztása után pedig lemond tisztségéről - írta az Index.
Sunak a következő brit miniszterelnökről, Sir Keir Stramerről azt mondta, hogy egy „rendes, közszemléletű ember”. Bár voltak nézeteltéréseik a választások során, Sunak tiszteli ellenfelét. Búcsúbeszédében emellett arról beszélt, hogy Nagy-Britannia a „legjobb ország a földön”, és el sem hiszi, hogy mindössze két generációval nagyszülei bevándorlása után megválasztották – szerinte a kedvesség és a tolerancia a legfontosabb brit értékek. Ő volt az ország első brit-ázsiai és az első hindu miniszterelnöke.
A Sky News tudósítása szerint Rishi Sunak 11 óra 50 perc körül megérkezett III.Károlyhoz, hogy hivatalosan benyújtsa lemondását.
Nagy győzelmet aratott a Munkáspárt a július 4-i parlamenti választáson és a következő miniszterelnök a munkáspárti Keir Starmer lesz. Az már az exit poll adatok szerint is látszott, hogy Rishi Sunak miniszterelnöknek és pártja tagjainak hosszú éjszakája lesz, hiszen a 650 fős képviselőházban a toryk több mint 200 helyet vesztettek.