De jó hűvös van itt - ámulok el a veszprémi Erzsébet-sétány múzeum felőli végén, a 35 fokba dermedt Megyeháza tér felől érkezve. És gyönyörködöm egy picit azon, hogy az emlékeimben szereplő képekhez képest milyen rendben van a Lackó Dezső Múzeum és a mellette lévő bakonyi tájház környéke.
De kezdjük az elején. Többször bevallottam már, hogy egészen különleges kapcsolat fűz Veszprémhez, ahol négy évet, talán a legfogékonyabbakat töltöttem középiskolásként. Ennek már több évtizede, de Veszprémbe még most is "hazamegyek" , és éppen ezért évente legalább kétszer meg is teszem.
Így történt nemrég, a legnagyobb kánikula idején is. Egy szombat kora délután foglaltam el szállásomat a Dózsa György utcában, a volt iskolámtól 150 méterre lévő, már jól ismert panziómban.
Innen csak pár lépés a színházkert. Különleges hely a maga módján, mondjuk Veszprémhez képest nem. Ebben a városban két dolgot nem érdemes keresni, szélcsendet és vízszintest. Az első egyértelmű, a második állítást is könnyű igazolni, a veszprémi utcák vagy lejtenek, vagy emelkednek, attól függően honnan nézzük. Vízszintes utca nincs, illetve nagyon ritka.
A színházkert is egy szinttel van lejjebb, mint a körülötte lévő utcák, a Dózsa György és Iskola utca felől lépcsőn mehetünk le. Ezen az oldalon régen egy kertmozi működött, ahol néha koncerteket is rendeztek.
A túloldalon a Petőfi Sándor Színház, igen, egy szinttel az utcaszint alatt. Valamikor ide bérlettel jártam, és diákszínpadosként szerepeltem is a színpadán.
A park sokkal színesebb és jóval több fája van, mint annak idején. Nagyon kellemes, igaz, most nyár van, zümmögnek a zümmögők, harsog az élettől a kert.
A másik sarokban a megyei könyvtár. Úgy néz ki, mint egy kastély a mesekönyvből, egyszerűen szép.
Többfelé is ki lehet jutni a színházkertből, most az Egyetem utca felé távoztam, valamikor errefelé jártunk iskolába. De most a múzeum felé fordultam, a másik park felé.
A már említett tájház mellett egy jellegzetes veszprémi momentum, a támfal. Ilyet sokfelé látni, a vár környékén főleg, de itt is áll egy.
Az Erzsébet-sétányt valamikor Egyetemi-sétánynak nevezték, hiszen a Pannon Egyetem főépületei mögött húzódik egy völgyben, a túlsó dombon egy régi, használaton kívüli temető, azon túl a Füredi út.
Rengeteg időt töltöttünk itt, párhuzamos az Egyetem utcával, a másik végén az egyetemi kollégiumnál lehet kijönni. A múzeum felőli végén volt egy játszótér, ez most kiköltözött a Megyeháza tér mellé, az egykori parkoló helyére.
A sétány jellegzetessége, hogy két ösvény is fut rajta. Az egyik lent, a kerítés mellett, a másik a domboldalban.
Hosszan fut a sétány, mintegy 600 méteres, a fák közül látni az egyetem A-épületének hátsó részét, és a sportpályákat.
Közben padokon pihenhetünk, a közepe felé található egy kisebb játszótér.
A Megyeháza téren kánikula volt, meg is izzadtam, itt viszont kellemes, hűs a levegő, némi szellő is fújdogál, ahogy írtam, Veszprémben ne keressünk szélcsendet.
Sétálva, meg-megállva 15-20 perc alatt érek át a másik végére. Annak idején innen jöttünk be, bandáztunk, később jó kis randihely volt. Még télen is, amikor korán sötétedik, a lámpák fénye különös hangulatot ad a sétánynak.
A túloldalról visszanézek, és örülök, hogy itt vagyok. Lesz ilyen még sokszor.
