Olyan lendülettel vették ki nemcsak a cégeik éves profitját, mintha arra számítanának, hogy nem lesz több pénz - mondta Kéri László.
A kampány utolsó heteiben a magyar gazdagok listáján szereplő első tíz család őrületes mértékben vette ki nemcsak az éves profitját, hanem az eredménytartalékot is, mintha arra számítanának, hogy nem lesz több pénz - mondta Kéri László politológus KlikkTV a Mélyvíz című műsorában.
Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Hozzátette, több százmilliárd forint tűnt el, eközben mi azzal voltunk elfoglalva, hogy mit mondott a DK vagy Magyar Péter. Kéri felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarországon 2015 óta rendkívüli állapot van, így a kormánynak most már utólag sem kell beszámolnia a parlamentnek, ami nem normális dolog.
Kéri László
Forrás: wikipedia
"Olyan körülmények között élünk, ahol a végrehajtó hatalom semmilyen fontos döntését, semmilyen körülmények között nem lehet számon kérni, mint amilyen például a kínai hitel volt, amelyet utólag kell kihámozni”
- mondta a politológus.
Kéri szerint már június 9. előtt is látható volt három trend a magyar politikában:
Egyrészt a hosszú Fidesz-korszak leszálló ágában van, a gazdaság harmadik éve zsákutca, egyre több a belülről jövő kiszólás, a lakosság pedig érzi az inflációt.
A másik, a külpolitikai káosz, amely eltakarja, hogy Európában egyedül maradt az ország, pária a NATO-ban és az EU-ban, keresztülnéznek a magyarokon, nem harcolnak már velük. „Mindent elkövettünk, hogy így legyen és ábrándozunk arról, hogy majd mi összekötjük Európát Kínával, Kínát Amerikával. Ez a megálmodott külpolitikai szerep egy embernek sem vigasz” - mondta.
A harmadik pillér a radikális átrendeződés a Fideszen túli világban. Az, hogy 1,3 millióan úgy ítélik meg, hogy mégis csak van valami remény a Fidesszel szemben, megrázta ezt a változatlanságra építő hatalmi rendszert.
"Társadalmi bázison indult el valami, és ezt az az országjárás teremtette meg, amire nem láttam példát a magyar politikai életben. Nem tudjuk, mi lesz, de valami megmozdult”
- mondta a politológus.
Ez a tartalom a szombathelyi központú
Nyugat.hu és a soproni központú
Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre.
Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül
itt, vagy facebook messengeren
ide kattintva. Esetleg emailben, itt:
[email protected]