Egy eltávolított főszerkesztő, egy feleslegesen szenvedő beteg, egy elbocsátott lelkészből lett EU-képviselő, egy bezárt Iványi Gábor-féle iskola és egy űrutas kutya is témát szolgáltatott a héten a vidéki független lapok szerkesztőinek, de emellett a palackvisszaváltási mizériáról, a lassan elhaló akkumulátorgyáras aláírásgyűjtő kezdeményezésekről, valamint egy növekvő népszerűségű egyetemről és egy vadonatúj fesztiválról is szó esett a Budapesten túl működő weboldalakon szeptember első hetében.
Veszprém Kukac: „Ezek már egymást nyírják”
Biztonsági emberek csődültek a veszprémi Napló szerkesztőségébe, leváltani Balla Emőke főszerkesztőt. Mitől tartottak? Hogy majd egy kis vidéki újságíró kollektíva rátámad a munkáltató osztagára? Emőke köztudottan a konzervatív értékek elkötelezettjeként dolgozott. Különben elődjétől, Néző Lászlótól, a Hír TV Sajtóklub műsorában is haknizó, a Magyar Nemzet főszerkesztő propagandistájától 4 évvel ezelőtt nem vehette volna át ezt a pozíciót – írta meg a Veszprém Kukac.
Nyugat.hu: „Üvöltöttem, hogy hagyja abba, mire közölte, nem érdekli, hogy fáj"
A lap olvasója augusztus 23-án, pénteken délután sírva, erős alhasi görcsökkel ment be a szombathelyi kórház sürgősségi osztályára, ahonnan tovább is küldték a nőgyógyászati részlegre. A szerkesztőségnek később írt levelében kiemelte, hogy szerinte egy ilyen vizsgálat minden nőnek egy nagyon intim, kiszolgáltatott helyzet, ahol bizalmat adnak az adott orvosnak, ő is így tett. Viszont, ami ezek után következett, az számára rendkívül megalázó, méltatlan volt.
Az orvos először csak flegmán beszélt vele, majd többször jeleznie kellett, hogy nagyon fáj neki, amit csinál. Kérte, hogy hagyja abba, legyen óvatosabb, de az orvos csak folytatta. Az eset után a beteg jelezte panaszát a kórház vezetésének, ahonnan azt válaszolták, hogy 30 napon belül kivizsgálják az esetet. Részletek a Nyugat.hu cikkében .
Borsod24: Labdadobálás, vattacukor és egy adag politika – avagy mit tervez a Tisza Párt idén ősszel?
A Szinva-Tisza Sziget, Magyar Péter pártjának miskolci szervezete rendezte azt a nyárbúcsúztató eseményt, ahol a családi napokon megszokott árusokon, mutatványosokon, előadókon kívül egy politikus is sokakat vonzott. A szervezet alelnöke és EU-képviselője, az elbocsátott református lelkész, Tarr Zoltán is elfogadta a borsodi megyeszékhely meghívását, és miközben a gyerekek a háttérben önfeledten zsibongtak, interjút adott a Borsod24-nek a párt őszi terveiről és a kihívásokról.
Beszélt például arról, hogy akkor is szeretnének helyi politikát, hogy júniusban nem indultak az önkormányzati választásokon, így nincsenek képviselőik a városi testületekben.
Szegeder: Törölte a kormányhivatal a Wesley-iskolát, így a hivatal előtt tartották meg az évnyitót
A kormányhivatal a tanévkezdés előtti utolsó munkanapon azonnali hatállyal törölte a többnyire sajátos nevelési igényű gyerekeket oktató Wesley János Óvoda, Általános Iskola és Gimnáziumot a nyilvántartásból – írta a Szegeder .
Az Iványi Gábor-féle intézménynél vasárnap egy kiállást szerveztek, hétfőn pedig a tanévnyitót is megtartották, de azt már a kormányhivatal előtt. Bár a tanév elkezdődött, a gyerekek többsége még nem talált magának új iskolát, így pénteken százötven üres székkel emlékeztettek Szeged főterén az oktatás nélkül maradt diákokra.
Szol24: Mit keres Lajka Szolnokon?
Különleges nevű vendéglátóhely nyitott nemrégiben Szolnokon, amely meglehetősen egyedi arculattal várja a vendégeit. A Szol24 újságírója nem tudott ellenállni a kísértésnek, és beült egy italra az intézménybe, hogy kiderítse, mi lehet egy induló vállalkozás célja kínálat, programok és távlati tervek tekintetében. Az is érdekelte emellett a zsurnalisztát, honnan ered a cégtáblán szereplő név, amely a híres négylábú űrutasra utal.
Szabad Pécs: REpont-os palackvisszaváltás, sok infóval, még több tanulsággal
A pécsiek jól fogadták az üvegek és a PET-palackok betétdíját, de az persze őket is bosszantja, ha a visszaváltó gép leállása vagy a hosszú sor miatt várakozniuk kell. A gyűjtésre ráállt hajléktalanok mindenesetre elégedettek az új helyzettel. Ungár Tamás Szabad Pécsnek írt riportjából sok minden kiderül az üvegvisszaváltás baranyai helyzetéről.
Debreciner: Két kezdeményezés is hatással lehetne az akkugyárakra, de a jelek szerint sem az LMP, sem a Momentum gyűjtése nem áll fényesen
Előbbi a kiemelt beruházásokról szóló törvény hatályon kívül helyezéséről kezdeményezett népszavazást, utóbbi pedig az Európai Környezetvédelmi Hatóság létrehozásáért indított európai polgári kezdeményezést.
A Debreciner cikkéből kiderül, hogy az LMP az ország keleti felében egyetlen állandó gyűjtőpontot sem alakított ki, ahol az állampolgárok támogathatnák a népszavazást, a Momentum pedig tavasszal teljesen leállította a kampányát, a saját aláírásgyűjtésüket még a környezetvédelemmel foglalkozó bejegyzéseikben sem említik.
ENyugat.hu: A Soproni Egyetem fejlesztésekkel és rekordszámú hallgatóval indítja az új tanévet
Közel 1500 elsőéves kezdte meg tanulmányait a hét elején a Soproni Egyetemen - írja az ENyugat.hu . A felsőoktatási intézményben felújított kollégiumok és épületek, sportnap és egy könnyűzenei fesztivál is várja a hallgatókat, ahol a sikeres felvételi és pótfelvételi számai alapján várható, hogy jövőre az intézmény átlépi a 4000 fős hallgatói számot. Erre digitális oktatási megoldások fejlesztésével az egyetem szakemberei is készülnek.
KecsUP Hírek - Több mint 60 programmal várja közönségét a Művészetek Főutcája Kecskeméten
Szeptember 14-én és 15-én egy új összművészeti fesztivál debütál Kecskeméten, amelynek megálmodója Cseke Péter, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház igazgatója és helyszínét a Rákóczi út adja. Az esemény során három intézményben, a Tudomány és Művészetek Házában, a Cifrapalotában és a volt Sygma áruház épületében („Kirakat Galéria”) rendeznek kiállításokat, valamint szabadtéri színpad, bábelőadások, filmvetítések, felolvasódélután és egyéb művészeti produkciók töltenék meg élettel az ikonikus Rákóczi utat - számolt be a kezdeményezésről a KecsUP Hírek.