A szexuális visszaéléseket elkövető, felfüggesztett kecskeméti plébános, a leégett miskolctapolcai barlangfürdő, az épülő vitnyédi menekülttábor és a rabszolgamunkára kényszerített egyetemista: többek között ezekről a témákról írtak a héten a vidéki független lapok szerkesztőségei. A Budapesten túl működő weboldalakon szeptember közepén szó esett emellett még az eltűnő szegedi füves parkokról, a Tisza Párt szolnoki bástyájáról, a debreceni Nagytemplom toronyóráinak rendbetételéről és a soproni Líceum falainak üzeneteiről is.
KecsUP: Kecskeméti képviselőkkel is közeli kapcsolatban állt a pedofília gyanújával felfüggesztett plébános
A helyi Fideszhez is több szálon kötődik Róbert atya, a katolikus pap, a kecskeméti plébános, akit néhány hete felfüggesztettek, miután kiderült, hogy évekkel ezelőtt rendkívül súlyos szexuális visszaéléseket követhetett el kiskorúak ellen - számolt be a hírről a KecsUP Hírek .
A papot 2017-ben a kecskeméti önkormányzat Ifjúság a Közösségért Díjban részesítette, amit Szemereyné Pataki Klaudia fideszes polgármester egy Facebook-bejegyzésben annak idején így méltatott: „A Közgyűlés H. Róbertet példamutató közösségépítő munkájáért, a keresztény ifjúság nevelésében végzett kiemelkedő tevékenységéért az Ifjúság a Közösségért Díjban részesítette.”
Borsod24: A kormány is támogatni fogja a leégett Miskolctapolca Barlangfürdő újjáépítését
Magyarország egyik legjelentősebb attrakcióját néhány napja jelentős tűzkár érte, és ez hosszú időre kilátástalan helyzetet teremtett a helyi turisztikai ágazat szereplői számára – tudósított a Borsod24 .
A portál arról is beszámolt, hogy a kormány megígérte, mindent megtesz a mielőbbi újjáépítés érdekében, és pénzbeli támogatás is érkezni fog a borsodi megyeszékhelyre. A barlangfürdő igazgatója ugyanakkor a lap szerkesztőjének azt nyilatkozta: jelenleg még semmilyen forrás nem áll rendelkezésre.
Nyugat.hu: Mégsem épül menekülttábor Vitnyén
A kormány tagadja, hogy menekülttábort építenének a Győr-Moson-Sopron megyei Vitnyéden. Gyopáros Alpár, a megye 3. választókerületének Fidesz-KDNP-s országgyűlési képviselője a Favcebookon azt írta, hogy az érintett épületben eddig jogtalanul ukrán menekültek tartózkodtak, teljesen lelakva, tönkretéve azt. Az üzemeltető most ez hozza helyre.
A Nyugat.hu stábja hétfőn járt Vitnyéden, ahol a hírek szerint 500 fős menekülttábor épül a Csermajor területén. A falu polgármestere nem volt hajlandó nyilatkozni, de egy zárt Facebook-csoportban megerősítette a hírt. A falubeliek biztosra veszik, hogy nyitott menekülttábor épül, és félnek a következményektől. Részletek a Nyugat.hu cikkében .
Veszprém Kukac: Rémálom – Kulturális csereprogram helyett rabszolgamunka
Felvette a hátizsákját, és elindult Amerika közepére egy egyetemistáknak szóló kulturális csereprogramként hirdetett nyári munkára, konyhai kisegítőnek. Amikor odaért, elvették a telefonját, nem hagyhatta el a tábort, napi 12-15 órát dolgoztatták, éjjel a hideg és az ágyi poloskák gyötörték. Munkatársunknak elmondta, a közvetítő kártérítést követel, mert időnek előtte (indokolatlanul?) elhagyta a rabszolgatábort. A V eszprémKukac cikke .
Szegeder: Lejárt a fű ideje?
A szegedi talajt különösen súlyosan érinti az aszály, a városon belüli különbségekre ez azonban nem ad magyarázatot – ezért kereste meg a Szegeder egy olvasói tipp alapján az önkormányzatot és képviselőit. A Tisza-parti részeken néhol rossz minőségű, kavicsos a talaj, de a város úgy látja, a forráshiány, az öntözőfejek rongálása és a mindennapi használat is rátesz erre egy lapáttal.
Egy Kaliforniában élő magyar tájépítész szerint mindezt zárójelbe teszi a tény, hogy a londoni utcákat idéző pázsit egyszerűen már nem bírja az itteni klímát: le kell cserélni valami korszerűbb megoldásra.
Szol24: „Erős bástyája Szolnok a Tisza Pártnak”
Miközben a rendőrség és a honvédség a toborzási kampányát népszerűsítette, Ambrus Attila pedig a kerámiáit mutatta be a szolnoki Gulyásfesztiválon, néhány méterrel arrébb a Tisza Párt elnöke beszélt az egészségügyről, az oktatásról. Magyar Péter Jász-Nagykun-Szolnok megye székhelyét az ott tapasztalt erős érdeklődés miatt a szervezet „erős bástyájának” nevezte, és ez a közönségnek nagyon tetszett – írta meg a Szol24 .
Debreciner: Ugyanakkor címmel múltidéző sorozat indult
Még fröccsöt is csinált magának az egész este nyugodtan iszogató betörő, de a kocsmából ellopott hegedűn már nem tudott túladni. Sokat késett a debreceni Nagytemplom toronyóráinak rendbetétele, megsürgették az ügyet a városházán. Egyre pontosabb a MÁV. Memorandumban kérték a hentesek a városvezetést a debreceni páros kolbász védelmére.
Betöréssel dicsekedett a debreceni napszámos, hogy így kérjen haladékot a hitelezőitől – címek a Debreciner legújabb rovatából . A kezdeményezés lényege, hogy helyi kötődésű, korábbi lapokból jelenít meg írásokat minden egyes nap. Az újság UGYANAKKOR című rovata itt olvasható.
ENyugat: Üzentek a soproni Líceum falai
Százharminc évvel ezelőtt ezen a napon avatták fel a régi helyén három hónap alatt felépített új soproni Líceumot, most befejeződtek az utcai homlokzaton végzett munkálatok – írta meg az ENyugat . Tavaly az udvar felőli épületrész tetőszerkezete szépült meg, az idei nyáron pedig folytatódott az energetikai felújítás.
A projekt közben kiderült, hogy a korábbi felújítás során használt műanyag festék alkalmazása rossz döntés volt, így újra kellett vakolni és színezni az utcai homlokzatot. Részben ennek is köszönhető, hogy falkutatás és a régi fotók alapján az eredeti színét kapta vissza a műemlék épület.