Balhé a soproni focipályán

Húsz-harminc maszkot viselő emberből álló csoport jelent meg mérkőzés közben a pálya szélén, pirotechnikai eszközöket dobáltak a pályára.

A vendégek 2-1-es sikerével záruló Sopron–Kelen SC NB III-as bajnokin a futballpályánál demonstrációt tartottak a soproni szurkolók, illetve egy részük.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A 15. perc környékén percekig állt a játék, hiszen a hazai ultrák a stadionon kívülről pirotechnikát használtak és dobtak a pályára, valamint molinóval üzentek a soproni klubvezetésnek: „A soproni foci múltját ismerjük, a jelene katasztrófa, a jövője bizonytalan!” Néhány perc múlva folytatódott a mérkőzés, amit végül a keleniek nyertek, ez pedig azt jelenti, hogy a Sopronnak továbbra sincs győzelme hazai pályán a szezonban. Ennek ellenére Búcs Zsolt együttese továbbra is a középmezőnyhöz sorolható, hiszen idegenben az utóbbi három meccsét megnyerte, 15 pontjával pedig a 11. helyen áll a tabellán, öt pontra a 4. helytől - írja az NB1.hu.

Kívülről nyilvánítottak véleményt.

A soproniak klubvezetése később közleményt adott ki az esetről, amiben teljes mértékben elhatárolódnak a mérkőzésen történtektől.

"Egy körülbelül 20-30 fős, maszkot viselő csoport jelent meg, akik demonstrációjukkal nemcsak a focistákban, hanem a szurkolókban is félelmet keltettek. A rendbontó magatartásuk és viselkedésük miatt a mérkőzést félbe kellett szakítani, ugyanis pirotechnikai eszközöket dobáltak a pályára. Köszönjük a játékosoknak, hogy ilyen körülmények között is helytálltak!" - írta a klub vezetése a közleményben. Hangsúlyozták, számukra a játékosok és a szurkolók biztonsága a legfontosabb, ezzel kapcsolatban minden intézkedést végrehajtottak, azonban a rendbontók a stadion területén kívül voltak.

Az FC Sopron egy kérést is fűzött a közleményhez: "Mindenkit arra szeretnénk kérni, hogy tartózkodjanak a megbotránkoztató megnyilvánulásoktól és a jövőben együtt biztassuk csapatunkat a lelátóról, betartva a fair play szabályait, vagyis tiszteletet tanúsítva a sportág résztvevőinek!"

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet