"Miközben a kormány hirtelen átcsoportosított 3 milliárd forintot gyermekvédelemre, megmutatom a soproni cseresznyesori gyermekotthont (alagsor, előtér, szoba). 19 gyermek él itt, 3-16 év közöttiek" - írja Facebook oldalán Magyar Péter. A fotókat nyilván nem ő készítette, és az sem derül ki a posztból, melyik soproni intézetben készültek, bár ezt a soproniak azért ki tudják logikázni.
"Vizes, koszos falak, omló vakolat. Ilyen körülmények között dolgoznak az intézmény munkatársai és élnek a gyerekek. Az intézmény kapott pénzt alapanyagra a tisztasági festéshez (ami a vizesedés miatt nem sokat ér), de festőket már civilek szereztek. Az egyik részleget bezáratták a nevelőhiány miatt. A többi soproni és környéki intézményből is folyamatosak az áthelyezések a szakemberhiány miatt. A gyermekfelügyelők nettó fizetése 240.000,- forint körül van. A fő probléma a dolgozói létszámhiány, hiszen ekkora felelősség mellett főleg éhbérért, és a hatósági szervek támogatása nélkül szinte senki nem megy a rendszerbe dolgozni. Ha mennek is, gyorsan felállnak. Több csoport is megszűnt az együttes dolgozói felmondások miatt. Országos és általános tendencia a gyermekvédelemben élő kamaszgyermekeknél a mindennapi alkohol- és drogfogyasztás. A sok magatartászavarral küzdő (plusz drog vagy alkohol hatása alatt álló) gyermek részéről rengeteg a verbális és fizikai agresszió a felnőtt dolgozókkal és egymással szemben. Rengeteg gyermek kimarad az iskolából. Az intézmény dolgozói egyéni és rendszer szinten is eszköztelenek" - sorolja a súlyos problémákat a Tisza Párt elnöke.
A gyermekvédelem gyorsan reagált , ugyancsak a Facebookon próbálja cáfolni az állításokat:
A Győr-Moson-Sopron Gyermekvédelmi Központ 157 millió forintból újítja fel egységeit. A munkálatok 2024. októberétől 2024. december végéig tartanak. A munkálatok magukban foglalják az épületek statikai megerősítését, esővíz elvezető rendszer átalakítását, fürdőfelújításokat, fürdőkialakítását, vízvezeték hálózat felújítását, terasz felújítását, az épületek beltereinek festését, elhasználódott burkolatok felújítását, cseréjét, bútorok javítását, cseréjét. A Magyar Péter által említett Cseresznyevirág Gyermekotthon Sopron intézményben összesen 29,9 millió forint értékben végeznek munkát. Az épület statikai megerősítése, esővíz elvezető rendszer átalakítása, az épület beltereinek festése, elhasználódott burkolatok felújítása, cseréje, bútorok javítása és cseréje. A felújítás költségvetését a Szociális és Gyermkevédelmi Főigazgatóság biztosítja - áll többek között a posztban.
Ahhoz nem kell Magyar Péter, hogy magunk elé képzeljük mindazt, amit tudunk a gyermekvédelmi intézményekről. Akárcsak az épületeikről. Mire elég 157 millió forint, ha egy egész vármegyéről beszélünk? Összehasonlításként: a szakképzési centrumok több milliárdos vissza nem térítendő támogatásokat nyertek el fejlesztésre.