Ilyen sem volt még: Sulyok Tamás visszadobott két törvényt

Az államfő most élt először a vétójogával. Igaz, súlytalan, nemzetközi szerződéseket érintő politikai vétóról van szó.

Sulyok Tamás köztársasági elnök két frissen elfogadott jogszabálynál is talált olyan jogtechnikai hibát, ami miatt nem hajlandó azokat aláírni, hanem visszaküldte őket a törvényhozásnak - vette észre a hvg.hu . Ez a hivatalba lépése óta először történt meg, pedig azóta már 87 jogszabályt is aláírt.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Két nemzetközi szerződést hatályba léptető jogszabály akadt fenn a jogász végzettségű elnök szűrőjén december 20-án: az egyik az EU tagállamai és Kirgizisztán közötti partnerségi megállapodásról szóló törvény, a másik a polgári repülésről szóló Chicagói Egyezmény módosítása volt. A két vétó könnyen orvosolható majd a várhatóan február végén újra összeülő Országgyűlés által, hiszen a módosításokról csak újra kell szavazni - jegyezte meg a lap.

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet