Nem tett jót a Fidesznek a Menczer - Magyar balhé

Ismét erősödött a Tisza, gyengült a Fidesz.

A megkérdezettek 89, a kormánypárti szavazók 77 százaléka szerint elfogadhatatlan az olyan típusú vita politikusok között, amelyet Menczer Tamás provokált ki Magyar Péterrel szemben – derült ki a Publicus Intézet Népszavának készített felméréséből.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

„Azért jöttem ide, hogy végre egy férfival is találkozzál” – így állt bele Menczer Tamás, a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója Magyar Péterbe, a Tisza Párt elnökébe egy pécsi gyermekotthon előtt decemberben. Menczer többször kicsinek nevezte Magyart, sértegette, a Tisza elnökének gyermekeit is emlegette. Igaz Magyar sokszor azzal tudott erre csak reagálni, hogy Menczernek büdös a szája. Az eset nagy vihart kavart, ám míg a nagy többség elutasította Menczer viselkedését, addig kormánypárti vezető politikusok, köztük Orbán Viktor miniszterelnök megvédte a fideszes kommunikációs igazgatót. Arra hivatkoztak, hogy Magyar a korábbi fellépéseivel provokálta ki ezt a stílust.

A Publicus felmérése alapján a balhé még a Fidesz-szavazóknál is kiverte a biztosítékot. Több, mint háromnegyedük úgy gondolta, elfogadhatatlan az ilyen kommunikáció politikusok között. Ennél is egyöntetűbben ítélték el az ellenzéki szavazók és a bizonytalanok az esetet: utóbbiak 92, a tiszások 94, más ellenzéki pártok szimpatizánsainak 96 százaléka szerint nem elfogadható a történet. Egyébként az összes megkérdezett közül háromszor többen – 16-48 százalék – gondolják, hogy nem egyéni ötlet, hanem a kormánypártok megrendezett akciója volt, de mindenképpen Menczert és a Fideszt okolták a balhé miatt.

A Népszava által ismertetett felmérés szerint a biztos szavazók 42 százaléka szavazna most a Tiszára és 36 a Fideszre.

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet