Ismét lecsapott a rendőrség Szabó Bálintra, őrizetbe vették

Éppen egy külföldi utazásra készült, de ez már nem jött össze neki.

Már nem tudott elindulni a londoni útjára Szabó Bálint, ugyanis az ügyvédje irodája előtt lecsapott rá a rendőrség és őrizetbe is vette - számolt be a Blikk . Szabó ellen már a tegnapi napon rendőrségi körözést adtak ki - melyre a lap egyik olvasója hívta fel a figyelmet. A lap beszélt is Szabóval telefonon, aki elmondta, hogy ő is most értesült a fejleményekről.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A korábbi ügyem lezárult, elviekben szabadon utazhatok, és az útlevelemet is sikerült rendezni – nyilatkozta kedden a lapnak. Hozzátette, hosszú idő után először tervezett külföldre utazni. Szabó hangsúlyozta, hogy nem szökni készült, mindössze két napra utazott volna Londonba egy üzleti találkozó miatt. Elmondása szerint hétfő este csekkolt be, de a körözés ezt követően, kedden jelent meg ellene.

Szabó kedden épp az ügyvédjéhez érkezett meg, hogy tisztázza a helyzetét, amikor lecsapott rá a rendőrség.

A körözés alapja magánlaksértés, amely Szabó szerint egy korábbi esethez kapcsolódhat, amikor megpróbált bejutni Orbán Viktor édesapjának Hatvanpusztán lévő birtokára.

Szabó korábban traktoros demonstrációiról a Hősök terén és Orbán Viktor zaklatójaként vált ismertté. A volt szegedi önkormányzati képviselő korábban több hónapot töltött letartóztatásban, miután megzavarta Orbán Viktor konvojának haladását, veszélyeztetve a védett autók biztonságát.

A Szombathelyen született Szabó Bálinttal korábban a Nyugat.hu podcastet is készített, melyből kiderül, hogyan lett belőle a magyar közélet egyik legfurcsább alakja.

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet