Hamarosan előáll első verseskötetével Ungár Péter

2025 első felében megjelenik a kötet, de nem a politikáról fognak szólni a versei.

Ungár Péter: Versek címmel jelenik meg az LMP társelnökének első kötete 2025 első felében - számolt be a Magyar Hang . Ungár Péter irodalmi pályára lépését kiadója, a Prae Kiadó is megerősítette, akik honlapjukon azt írták: „Ungár Péter debütáló verseskötete az eddigi folyóiratközlések alapján nagy érdeklődésre tart számot, megjelenése egy formálódó lírai életmű első jelentős állomása”.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A lap megkeresésére Ungár elmondta, hogy a versek sok témát érintenek, de nagyon kevésnek van köze a direkt politikához. Kiderült az is, hogy már 13 éves kora óta ír verseket, abban viszont nem biztos, hogy a jövőben inkább költő lesz-e vagy politikus. Mint mondta, „majd kiderül”.

A képviselő 2023-ban a Válasz Online-nak adott interjúban is beszélt már a versírásról, akkor azt mondta, hogy azért publikál álnéven - melyet nem árult el a lapnak -, hogy verseit önmagukban értelmezze az irodalmi közeg, ne az ő nevéhez, személyéhez viszonyítva. Állítása szerint pozitív visszajelzéseket is kapott. Az első köteténél azonban már a saját nevével vállalja fel költői munkásságát.

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet