Kórházba került Ferenc pápa

Nem igazán javult az állapota.

Ferenc pápa a Vatikánhoz közeli Gemelli-klinikára megy kivizsgálásra, hörghurutgyulladásának kezelésére - közölte a szentszéki sajtóközpont.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A közlemény szerint a pápa a délelőtti audienciákat követően megy a klinikára, ahol már több alkalommal kezelték.

A szentszéki sajtóközpont hangsúlyozta, hogy kórházi kivizsgálásra van szükség, mivel a nyolcvannyolc éves egyházfő már több mint egy hete hörghurutban szenved.

A Vatikán egy hete közölte, hogy az egyházfőnek bronchitise van, és munkáját az apostoli paloták helyett a lakóhelyeként ismert Szent Márta-házban végzi.

Február 9-én, vasárnap Ferenc pápa nem tudta végigolvasni beszédét, amelyet másnak adott át arra hivatkozva, hogy még nem gyógyult meg teljesen.

Ferenc pápa 2013-as megválasztása óta többször járt betegként a Vatikán szomszédságában található, katolikus Gemelli-klinikán, amelyet a pápák kórházaként ismernek.

2021 és 2023 nyarán vastagbél-divertikulózissal műtötték meg, 2023 tavaszán pedig szintén légzőszervi megbetegedéssel szorult kórházi ellátásra.

A Gemelli-klinika tizedik emeletén található az úgynevezett pápai kórterem, amelyben II. János Pált és XVI. Benedek pápát is fogadták.

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet