Hat éve tart a fideszes rombolás a Fertőnél!

Ezzel a címmel adott ki sajtóközleményt Brenner Koloman, a Jobbik elnökhelyettese, országgyűlési képviselő és Reischl Gábor, a Fertő-Hanság Nemzeti Park volt igazgatója, a soproni Jobbik korábbi polgármester-jelöltje.

Lázár János miniszter soproni látogatása során jelezte, hogy a Fidesz „rendet akar tenni a Fertőnél”. A valóság ezzel szemben az, hogy eddig a beruházás során csak romboltak, és emiatt a soproni régió lakosai és a turisták már hat éve nem tudnak kimenni a tóhoz. Lázár János ezen kívül hamisan állította azt is, hogy „az osztrákok meg akarják akadályozni a Fertő magyar oldali fejlesztését”: Nincs ilyen szándéka az osztrák szomszédoknak, sőt az újabb kikötőhelyek elérhetővé válásának okán támogatják is azt, hiszen az osztrák oldalon már nincs hozzáférhető vitorlás kikötő. Legfeljebb arra hívják fel a figyelmet, hogy ne csináljon a magyar fél visszafordíthatatlan károkat, mint például betonmonstrumok (szállodák) építése oda, ahova az nem való.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

De az igaz, hogy „a soproni polgárok jó része támogatta a kikötő megítását a XXI. század elvárásainak megfelelően. Igen, egy észszerű megújulást támogattak volna a soproniak, de mindezt a Nemzeti Parkhoz méltó, a táj ökológiájával harmonizáló, természetes építőanyagok (fa, nád) felhasználásával. A soproniak, különösen a régi fertősök kategorikusan elutasítják a tájidegen betonépítményeket, a madárvilágra veszélyes nagy üvegfelületeket. Sérelmezik a cölöpházak elbontását, a fecskék egyik fontos fészkelőhelyének tönkretételét. Nyílt titok, hogy a tervezett szálloda kis szigeteken álló luxusapartmanjai elől fogta volna el a kilátást, ezért kellett pusztulnia.

A Jobbik országgyűlési képviselőjeként és a helyi Jobbik oszlopos tagjaként közösen álltunk ki a beruházás kezdete óta amellett, hogy a Fertő tavon tervezett gigaberuházás teljesen ellenkezik a helyiek érdekeivel és minden korábbi stratégiai, fejlesztési tervvel. Ezt a pusztító beruházást haladéktalanul le kell állítani, átfogó, a környék természeti és kulturális értékeihez, kapacitásához igazodó tervek megvalósítására van szükség! Egy olyan beruházást támogatunk, amely figyelembe veszi a tavat és élővilágát, a környékbeli települések és polgárainak érdekeit, s igen, a cölöpházak fontosságát is, amelyeket vissza kell építeni, ha már felháborító módon, a jogi viták végleges eldöntése előtt bontották le őket, sőt a tulajdonosokkal akarják kifizettetni a bontás árát!

Miután Lázár János miniszter arra kérte Barcza Attila fideszes országgyűlési képviselőt, hogy próbálja meg egy asztalhoz ültetni a feleket, ezúton is jelezzük, hogy mi készen állunk! Hiszen mi hittel valljuk, hogy a Fertő és környéke a történelmi nyugat-magyarországi régió kiemelt természeti kincse, és az UNESCO világörökség része, emellett a magyar és az osztrák oldalon is a helyi turizmus kedvelt célpontja. A környezetvédelem kérdése a jelenleg zajló, természeti kincseket veszélyeztető gigaberuházás miatt rendkívül aggasztó. Ennek érdekében javasoljuk, hogy a részletes, környezetvédelmi kérdésekre is kitérő stratégiai tervek és a helyi szakértők, valamint civilek szempontjainak figyelembevétele mellett támogassuk a Fertő tó természetese biodiverzitásának rehabilitációját és védelmét. A Fertő ugyanis nem kizárólag a régió, hanem Magyarország egyik legfontosabb, ráadásul határokon átnyúló természeti kincse.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet