Videón mutatjuk, milyen most Csermajor

Nemrég az egész ország erről beszélt.

A Csermajori Tejipari Szakiskola, később Ujhelyi Imre Élelmiszeripari Közép- és Felsőfokú Szakképző Iskola és Kollégium közel száz éven át, 1920 és 2014 között a magyar tejipar legjelentősebb tejgazdasági és tejüzemi szakképző intézménye volt. 2009-ben a csermajori iskolát összevonták a fertődi Porpáczy Aladár Kertészeti Szakközépiskolával. 2014-ben Csermajorban megszüntették a tanítást.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Csermajor területén rövid ideig ukrán menekültek tartózkodtak, majd az érintett épületeket kiürítették. Csermajor vagyonkezelését az Országos Idegenrendészeti Igazgatóságnak (OIF) adták át.

Sajtóhírek szerint a kormány 2024 októberében 500 fős menekülttábort tervezett az egykori iskola épületeibe, bekerítették, és a felújításokat megkezdték, de végül mégsem lett Vitnyéd-Csermajorban menekülttábor. A kormány mindvégig tagadta, hogy menekülttábor létesült volna, szerintük iskolások táboroztatására újították volna fel az épületeket. A beruházás ugyankkor leállt.

2025 év elején megint üresen áll, zárt és őrzött a terület.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet