„Most megdöglessz!” - mondta fegyverrel a kezében Kapuvár környéki haragosának

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki egy kocsmai konfliktus után fegyverrel fenyegette meg haragosait.

A vádirat szerint az 53 éves vádlott 2024 októberében a Kapuvár környéki település kocsmájában keveredett összetűzésbe egy másik vendéggel. Ekkor egy másik vendég közéjük állt, így nem fajult tettlegességig a nézeteltérés.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A vádlott hazament, magához vette az engedély nélkül tartott, átalakított lőfegyverét és azzal ment a verekedést megakadályozó sértett házához. Itt az ablakot betörte, majd a zajra kijövő sértett állához szorította a lőfegyvert. „Most megdöglessz!” -idézte a férfi fenyegetését a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség.

Az utcán hazafelé tartva ekkor ért oda a másik sértett is, akivel eredetileg konfliktusa volt a vádlottnak. A vádlott az ő fejéhez is odaszorította a fegyvert „megdöglessz Te is!” fenyegetéssel. A sértettel lévő másik személyt pedig fellökte, majd távozott a helyszínről.

A vádlottól lefoglalt átalakított fegyver lőfegyvernek minősül, emberélet kioltására alkalmas volt.

Az ügyészség az elkövetőt fegyveresen elkövetett garázdasággal és lőfegyverrel visszaéléssel vádolta meg, vele szemben a halmazati szabályokra figyelemmel tizenegy évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható - közölte az ügyészség.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet