A Direkt36 mesterséges intelligencia segítségével feldolgozott több mint ezer egészségügyi hatósági dokumentumot, amelyek hogy milyen indokokkal zárnak be kórházi osztályok. A tényfeltáró oldal adatelemzéséből kiderül többek között, hogy az az osztálybezárásk harmada szakemberhiány miatt történik. Az ellátások akadozása nem csak a kis intézményeket érinti, hanem elérte a nagy megyei és centrumkórházakat is – írja a Direkt36 a Telexen megjelenő cikksorozata első részében.
2020 eleje óta több mint 770 esetben zártak be kórházi osztályokat vagy állítottak le bizonyos ellátásokat Magyarországon. Ha egy kórházban átmenetileg működésképtelenné válik egy osztály, és emiatt máshova kell küldeni a betegeket, akkor ezekről hivatalos dokumentum, úgynevezett kijelölő határozat születik. A Direkt36 most – mesterséges intelligencia segítségével - épített egy adatbázist az NGGYK oldalán elérhető, több mint ezer dokumentumra alapozva.
Sok osztály egyetlen orvos nyugdíjazását, lebetegedését vagy szabadságolását sem bírja el
Az elkészült adatbázisból kiderül, hogy melyik kórházakban, mikor és mennyi időre állt le az ellátás, mi volt ennek az oka és melyik kórházak vették át a betegeket. Az adatelemzés és a több hónapig tartó nyomozás eredményéről a tényfeltáró oldal „Kivérző kórházak” címmel cikksorozatot indít. Az első, most megjelent rész fő megállapításai a következők:
A bezárások harmada azért történik, mert nincs elég orvos vagy ápoló, illetve hiányoznak orvosi eszközök. Számos osztály egyetlen orvos nyugdíjazását, lebetegedését vagy szabadságolását sem bírja el.
Nemcsak a kis, vidéki kórházak osztályai zárnak be, hanem a nagy megyei és centrumkórházak is küzdenek a szakember- és kapacitáshiánnyal.
A budapesti nagykórházakban zavarják meg a legtöbb beteg gyógyulását a leállások, közülük is kiemelkedik a Szent János Kórház, ahol az ápolási napok több mint 11 százalékát zavarták meg osztálybezárások.
A minisztérium nem válaszolt a kérdésekre
A dokumentumok emellett részletgazdag képet adnak arról, hogyan küszködnek nap mint nap a magyar állami egészségügyi intézmények. A budapesti Uzsoki Utcai Kórházban például azért függesztették fel a műtéteket 2024 júliusában, mert az intézmény „folyadékhűtő rendszerének meghibásodása miatt az összes műtőben elviselhetetlenné vált a hőmérséklet” . A ceglédi kórházban 2022 januárjában " a fül-orr-gégészeti osztály működésképtelenné vált a szakorvosok betegsége miatt" és csak "egy szakorvosunk munkaképes jelenleg, aki a járóbeteg szakellátást végzi" . A dél-budai Szent Imre Kórház sürgősségi osztályán pedig azért nem tudták egy tavaly júliusi éjszakán fogadni a betegeket, mert „nagyobb számban megjelenő ágyipoloskák irtása” történt.
Az egészségügyért felelős Belügyminisztérium és a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ sem válaszolt a Direkt36 kérdéseire, ahogy az érintett kórházak többsége sem reagált.
A teljes anyagot a Telexen, itt lehet elolvasni .