Egy urbexes videós bemászott a Soproni Erőműbe, ott sétálgatott egy kicsit, majd a kapun is becsengetett, és ott is beengedték az üzemi területre, ahova végül pizzát is rendelt – és ezt az egészet élőben közvetítette - írja a Telex.hu .
A NotMe nevű YouTube-csatornával rendelkező urbexes először átmászott egy kerítésen, de amikor több kamerát is észrevett, aggódni kezdett. Ennek ellenére sétált egy jót az épületegyüttesben, senki nem ment oda hozzá, így kimászott. Pontosabban állítása szerint átsétált egy lyukon a falban. Ezek után becsengetett a főkapun is, ahol kérdés nélkül beengedték, majd miután nem találkozott a portással, néhány munkás mellett besétált az első nyitott ajtón, és megint bejárta az épületet. „Ez így már nem is izgalmas, mi?” – kérdezte a közvetítése alatt kommentelőket, mikor már egy ideje sétálgatott az erőmű területén.
Nem sokkal később egy pizzát is rendelt, majd miután más épületekbe is benézett, kisétált a főkapun, méghozzá pont úgy, ahogy bejutott: megnyomta a csengőt, ami után pár másodperccel már nyílt is a kapu.
A Soproni Erőművet üzemeltető ALTEO Energiaszolgáltató Nyrt. a Telex megkeresésére közölte, "illetéktelen behatolás történt", emiatt rendőrségi feljelentést tettek, és intézkedtek a biztonsági intézkedések szigorítása érdekében.
Az ALTEO Group soproni erőmű elsősorban a város ipari területén elhelyezkedő vállalatok, köztük a Heineken Sörgyár hőenergia-ellátását biztosítja. Az erőmű a hőtermeléssel párhuzamosan, a kapcsolt technológia alkalmazásával, villamos energiát is termel, és meghatározó szerepet vállal az ipari és a lakossági fogyasztók hő-, villamos-, valamint technológiaigőz-energia ellátásában - olvasható a cég honlapján.
Az urbex, vagyis az urban exploration (városi felfedezés) egy hobbi, melynek során elhagyatott, elhagyatott városi épületeket, területeket fedeznek fel az emberek. Ezek lehetnek gyárak, kórházak, katonai létesítmények, csatornák, tetők, pincék, vagy akár elhagyatott lakóházak is. Az urbex célja nem csak a felfedezés, hanem a helyszínek dokumentálása is, gyakran fényképek vagy videók formájában.