Gazdasági szempontból is gyümölcsöző lehet Sopronnak a kínai kapcsolat

A Soproni Egyetem meghívására kínai befektetői és kutatói delegáció érkezett Shandong tartományból.

A kínai befektetői és kutatói delegáció a sokszínű szakmai programokon megismerte a Soproni Egyetem oktatási, kutatási és innovációs tevékenységét, stratégiai céljait, a fenntarthatóság jegyében tett intézkedéseit és fejlesztési elképzeléseit. Bemutatkozott négy kara, valamint az Erdészeti Tudományos Intézet, hiszen az előkészítő fázisban tartó együttműködés szoros kapcsolatban áll az alapanyag-ellátás, a tudásmegosztás és a piaci tanácsadás kérdéseivel is. Az egyetemi szakemberekhez vezető vállalatok és szervezetek is csatlakoztak. Így a Soproni Egyetemen szervezett egyeztetésen részt vett még a TAEG Zrt., a FABUNIO, a FAGOSZ, és a GYSEV CARGO Zrt. delegáltja. A találkozó során hangsúlyos szerepet kaptak a „zöld egyetemi” technológiák, különösen a fenntartható faalapú anyagok fejlesztései, a körforgásos gazdasághoz kapcsolódó újítások, valamint a természetközeli erdőgazdálkodással összefüggő tudományos vívmányok. Ezután a jövőbeli együttműködési lehetőségeket feltérképező workshopok zajlottak.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A Soproni Egyetem számára kiemelt jelentőségű, hogy olyan szakmai partnerségeket alakítson ki, amelyek tudományos és gazdasági szempontból is gyümölcsözőek. A mostani megbeszélések kiváló alapot teremtenek egy olyan együttműködéshez, amely mind a kínai, mind a magyar faipar fejlődését elősegítheti – hangsúlyozta dr. Fábián Attila, az intézmény rektora. Hozzátette, két témában tárgyaltak: egyrészt egy egyetemi-kínai kutató, szolgáltató központ létrehozásáról, másrészt faipari vállalkozás idetelepüléséhez.

A rektor úgy fogalmazott: „a kínai befektetőkkel megismertettük a bioalapú anyag- és technológiafejlesztéseinket, a klímakutatáshoz és a fenntarthatósághoz kapcsolódó tervezési szolgáltatásainkat, a start-up ökoszisztémánkat, az akkreditált anyag- és termékvizsgálatainkat, a fenntarthatósági és üzleti, jogi szolgáltatásainkat, valamint képzési együttműködéseinket. Hisszük, hogy a tudományos alapú, gyakorlatorientált összefogásoké a jövő. A Soproni Egyetem ennek a jövőnek kíván egyik kulcsszereplője lenni, ezért folytatjuk a megkezdett, előremutató tárgyalásokat a kínai partnerekkel”.

A Soproni Egyetem Magyarország Zöld Egyetemeként, amely az első hazai karbonsemleges egyetem elkötelezett a fenntarthatóság, a környezet- és természetvédelem, a „zöld innováció” és a tudástranszfer előmozdítása mellett. Küldetése, hogy a tudományos eredményeket a gyakorlati alkalmazások szolgálatába állítva kínáljon válaszokat a jövő kihívásaira. A kínai befektetőkkel tervezett együttműködés jól példázza ezen törekvését. A Soproni Egyetem kész aktívan hozzájárulni a két ország közötti szakmai párbeszédhez, a gazdasági kapcsolatok erősítéséhez és a közös értékteremtéshez.
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet