Felmenőink, családfánk ismerete alapvető szerepet tölt be identitásunk kialakulásában és mélyebb megélésében, ahogyan erre olyan alapvető kulturális normák és szokások is utalnak, mint a vezetéknevek öröklődése, családi ereklyék megőrzése, temetkezési szokásaink, szinte kultúrkörtől függetlenül. A technológia fejlődésével talán minden korábbinál tágabbra nyílt az a kapu, amin keresztül vissza tudunk tekinteni a családi múltra, de milyen mértékben érzi mindezt szükségesnek a magyar társadalom, milyen módszereket használ e célból és pontosan mennyit tud a felmenők életéről? Ezekre a kérdésekre kereste a választ legújabb felmérésében az Europion . A kutatást mobil- és webapplikációs adatfelvétellel végezték el 1300 fős, országosan reprezentatív mintán.
A magyarok túlnyomó többsége érdeklődik családfája iránt, minden tizedik honfitársunk pedig saját bevallása szerint 4-5 generációra visszamenően ismeri felmenői életének fontosabb történéseit. Sokan beszélgetnek családtagjaikkal ezekről a témákról, de a régi dokumentumokat, fényképeket is többen előszeretettel böngészik.
Tízből több, mint nyolc (85%) magyar lakos nyilatkozott legfrissebb kutatásban úgy, hogy érdekli őket saját családjuk történetének, felmenői életének megismerése. Ez egy kifejezetten magas arányszám és jól mutatja, hogy habár a globalizáció hatására és a technológia haladásával sokunk gyakran tekint a jövőbe és keresi az újdonságokat, mégsem tűnt el – vagy pont ennek hatására talán még fel is erősödött – gyökereink, múltunk megismerése felé történő nyitottságunk, érdeklődésünk.
Jelentősebb életkori vagy nemi eltérést nem találtak a válaszadók között az alapvető viszonyulás (érdekel/nem érdekel) tekintetében. Az viszont elmondható, hogy az idősebb korosztály tagjai, valamint a nők erőteljesebb nyitottságot mutatnak a megismerésre, mint a fiatalabbak, vagy a férfiak (nagyon érdekel – nők: 49% – 60+ korosztály: 51% vs. nagyon érdekel – férfiak: 35% – 16-59 korosztály: 34-41%).
Saját szüleik életének fontosabb történéseit a válaszadók közel kétharmada (69%) ismeri, nagyszüleik életéről pedig valamennyivel ugyan kevesebben, de szintén sok (57%) honfitársunk őriz részletgazdagabb, illetve több emléket. A dédszülők esetében ez az arányszám már mindössze 32 százalék, 4-5 generációig visszamenően pedig kicsivel több, mint minden tizedik lakos van tisztában részletesen rokonai életével.
Öt generáción túlmenően a magyarok többsége (65%) már hozzátartozóik nevét sem ismeri.
Mindössze 3-4 százalék körül alakul azok aránya, akiket saját bevallásuk szerint egyáltalán nem érdekel családjuk története. Minden harmadik magyar érdeklődik ugyan felmenői élete iránt, de nem gyakran beszélget erről másokkal. 24 százaléknyi válaszadó kifejezetten büszke családjára és szívesen mesél is erről. Nagyjából hasonló azok aránya, akiknek van ugyan némi ismeretük felmenőik múltjáról, de nem különösebben foglalkoztatja őket a téma, illetve azok, akiknek kevesebb az információja, de szívesen tudna meg többet e téren.
Itt is megfigyelhető, hogy az alapvetően a téma iránt jobban érdeklődő demográfiai csoportok (nők és 60+ év feletti korosztály) körében kissé magasabb volt a büszkén mesélő válaszadók aránya, mint ami a férfiakat és a fiatalabbakat jellemezte (büszke és szívesen mesél – nő: 26% – 60+ korosztály: 33% vs. férfi: 21% – 16-59 korosztály: 17-23%).A kutatás eredményei alapján az is elmondható, hogy az alapvető érdeklődéshez fontosság-érzés is párosul. A lakosság kétharmada tartja fontosnak, hogy gyermekeik, unokáig megismerjék családjuk történetét (76%), és tudjanak valamit őróla is (74%). Mindössze 3 százalék azok aránya, akiket ezt egyáltalán nem érzik fontosnak, illetve egy további 9 százalék pedig úgy nyilatkozott, hogy nem szeretne gyereket.
Még ennél is többen vannak azok, akik szerint fontos, hogy megismerjék szüleik, nagyszüleik életének történetét; tízből több, mint nyolc magyar vélekedik így (84%).
Mint az eddigi kérdés-válaszok esetében is megfigyelhető volt, a fontosság tekintetében is van különbség a férfiak és nők, valamint a fiatalabb és az idősebb korosztály között. A nők, valamint a 60 év felettiek fontosabbnak tartják mind saját életük, mind családjuk életének megismertetését leszármazottaikkal, mint a férfiak. A szülők, nagyszülők megismerése a nőknek fontosabb, mint a férfiaknak.
A családi fotók és dokumentumok digitalizálását (51%), valamint a származási hely és gyökerek ismeretét (50%) minden második honfitársunk tartja fontosnak családtörténetük megőrzésében. A családi hagyományok, szokások továbbadását pedig a lakosság közel fele (41%) véli szintén elengedhetetlennek ahhoz, hogy ne hagyja elveszni mikroközössége örökségét. A nők között többen vannak, akik számára ez fontos, mint ami a férfi válaszadók eredményei alapján figyelhető meg (nők: 45% vs férfiak 36%).
Bár a technológia vívmányait is többen segítségül hívják, amikor családjuk életéről gyűjtenek információkat (internetes keresés: 23%, DNS teszt: 5%), még mindig az élő szó és a történetmesélés az, ahonnan a többség információt szerez ezen a téren (családtagokkal beszélgetés: 65%). A vizuális és írásos lenyomatok bogarászása is sokak számára bevett információforrás (családi dokumentumok, fényképek átnézése: 50%). A fiatalabbak (16-29 éves korosztály), akik közül még feltehetően többeknek él idős rokonuk, az idősebbeket meghaladó arányban számoltak be arról, hogy beszélgetés útján gyűjtenek információt (16-29 év: 68-73% vs 30+ év: 61-63%).
Saját emlékeinket is leginkább vizuális formában őrizzük: a magyarok 65 százaléka készít fotóalbumokat, 41 százalék pedig videók formájában dokumentálja élete eseményeit. Az alkotás, mint szintén vizuális önkifejezési forma és médium ugyanakkor csupán 7 százaléknyi ember számára jelent eszközt emlékeinek megőrzésében. Naplót is kevesebb, mint minden tizedik honfitársunk vezet.
Mind a videó, mind a fotókészítés – amatőr, hétköznapi szinten – viszonylag egyszerűen áll szinte mindannyiunk rendelkezésére, ha van egy okostelefon a zsebünkben. Csak elő kell vennünk és kattintunk párat. Ezzel szemben az írás vagy az alkotás már olyan feladat, ami időt és komolyabb odafordulást igényel.
Relatíve magas azok aránya is (16%), akik úgy nyilatkoztak, hogy semmilyen formában nem rögzítik életük eseményeit. Márpedig ez a társadalom többsége szerint nem csupán érdekes, de fontos is az utókor számára.
