„Amikor kisgyerekek voltunk, mindig azt kérdeztük a tesómmal a szüleinktől, hogy bemehetünk-e a kisvízbe. Így hívtuk ezt a részt” – magyarázza társainak helyi idegenvezetőként egy fiatalember a tóban, a parttól jó pár száz méterre.
Mert a strand lépcsőin leereszkedve térdig ér a víz, ami egy darabig minimálisan mélyül, aztán ismét hihetetlenül sekély lesz, gyakorlatilag bokáig ér. Ez a kisvíz.
Balatonfenyvesen vagyunk , ezen a déli parti településen, ami odébb esik a fővárostól és a nyugat-dunántúli városoktól is. De ezt cseppet sem bánjuk: egyrészt alapból nem kedveljük a turizmus főcsapásait, másrészt történetesen most mégis útba esett.
És ha már útba esett, miért ne tölthettünk volna el egy kellemes napot a strandon, kiegészítve némi fotózással és jegyzeteléssel?
Sejtem persze, hogy olvasóink egy része most arra számít, hogy összehasonlítjuk a Balatont a horvát tengerparttal, és arra a következtetésre jutunk, hogy érdemes elmenni az Adriáig – vagy éppen ellenkezőleg: aki okos, itthon marad.
Csakhogy – szögezzük le az elején – ezeknek az összehasonlításoknak nem sok értelme van. Ezerféle helyen lehet itt és ott is nyaralni, arról nem is beszélve, hogy valakinek alapból a tenger jön be, valakinek meg a tó.
Szóval: Balatonfenyves. Átlagos déli fürdőhely, annyiban mégsem, hogy itt az önkormányzat – jó néhány vetélytárssal ellentétben – nem tette fizetőssé az úgynevezett központi strandot.
Igaz, a közeli parkolóért legombolnak 300 forintot óránként, a mosdó pedig 250 forint (valamivel az osztrák autópálya-vécék díjszabása felett), de hát valamit valamiért.
A strand közel egy kilométer hosszú zöld sáv , amely felváltva kínál napot, árnyékot, játszótereket, sportolási lehetőségeket, csúszdát, vendéglátóhelyeket – miegymást.
Mindebből nagyon keveset használunk, de láthatóan nem lehet panasz az infrastruktúrára . Próbálom elképzelni, mi hiányozhat valakinek a teljes kínálatból, de nem jut eszembe ilyen – aki gazebót akar, az nyilván nem ide jön.
Akárki akármit mond, a balatoni strandok – részben az önkormányzatok közötti egészséges versengésnek köszönhetően – nagyon sokat fejlődtek az utóbbi évtizedekben .
De emellett a déli partban még mindig ott bújkál az a plebejus báj , amit annyira szeretek gyerekkorom óta, és amit annyira hiányolok az északi részen, ami már jó ideje közelebb van az otthonomhoz.
Ha egyetlen jellegzetességet kellene mondanom, akkor az a kisvíz, aminek bizonyára örülnek a gyermekes családok és a vízi játékok kedvelői (van, aki tollaslabdázott benne), ugyanakkor úszáshoz messze nem optimális.
Mihez képest drága?
Ha már ott voltunk, megnéztük a parti büfék árait, amelyek minden szezonban üzemanyagot jelentenek az össznépi felhördüléshez.
Ami egyrészt érthetetlen, másrészt érthető.
Néhány jellemző ár (forintban):
Akárhogy nézzük, ezek az árak egyáltalán nem számítanak kirívónak . Bizonyára mindenki tud olyan büfét és éttermet, ami olcsóbb – de olyat is, ami drágább.
Hogy mégis sokan felszisszennek, annak valószínűleg az az oka, hogy egész Magyarország drágább lett , és aki ritkábban jár vendéglátóhelyekre, az itt szembesül az utóbbi évek elszabadult áraival.
A balatoni árak egyébként európai szinten egyáltalán nem számítanak kiugrónak, sőt. A magyar fizetésekkel van a gond – de ez már nem a balatonfenyvesi strand hibája.
