Menesztették Fodor Istvánt, a Szombathelyi Tankerületi Központ vezetőjét

Így a tankerületnek hivatalos vezetője nincs, a vezetői pályázat ugyanis eredménytelen lett.

Lapunk információi szerint csütörtökön menesztették Fodor Istvánt, a Szombathelyi Tankerületi Központ igazgatóját.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Kerestük magát az érintettet is, de a telefonja ki volt kapcsolva. A Szombathelyi Tankerületi Központ viszont megerősítette, hogy Lannert Judit oktatási miniszter november 5.-i hatállyal felmentette Fodor Istvánt az igazgatói posztból. Az új igazgató kinevezéséig a tankerületi vezetői feladatokat a jelenlegi igazgatóhelyettesek látják el - írták.

Mészáros D. Zsolt

Fodor (aki 2012 óta vezette a tankerületet) leváltása abból a szempontból nem meglepő, hogy a napokban az ország számos tankerületi központjának új vezetője lett. A szombathelyi azonban kivétel, itt ugyanis eredménytelen lett a pályázat - ezért meg kell ismételni azt.

Lapunk úgy tudja, a vezetői posztért nyolcan szálltak versenybe. Köztük volt olyan, aki külföldről költözött volna haza, ha megkapja a posztot, és olyan is, aki értesüléseink szerint megfelelő szakember révén esélyesnek számított, de mivel édesapja magas funkciót töltött be az egykori megyei tanácsban, nem választották meg tankerületi vezetőnek.

A sárvári központban viszont lett új vezető

A másik vasi intézménynek, a Sárvári Tankerületi Központnak viszont lett vezetője: Lenner Tibor, aki korábban a szombathelyi Bolyai iskola igazgatója is volt.

Mészáros D. Zsolt

Lenner Tibor Celldömölkön született 1966-ban, 1989-ben végzett a JATE TTK Szeged földrajz-történelem szakán. 1989/2002-ig Celldömölkön, a Berzsenyi Dániel Gimnáziumban volt középiskolai tanár. 2002/2005-ig a Berzsenyi Dániel Főiskola főiskolai adjunktusa, 2005/2010-ig az NYME Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium igazgatója, 2010-től a NYME TTK Földrajz és Környezettudományi Intézet főiskolai docense, később egyetemi docens, tanszékvezető volt. 1999-ben szerzett PhD-t a JATE-n földtudomány (földrajz) tudományszakból.

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet