Július közepén az enyugat.hu is megírta, hogy elindult az Erdő Háza Ökoturisztikai Látogatóközpont kivitelezése. Akkor még leginkább a látványterveket lehetett csak megcsodálni, a helyszínen gyakorlatilag semmilyen munka nem folyt. Most, november első felében már nagyon más a helyzet: több épület is áll, építik a kerítést, egy területet pedig villanypásztorral zártak körbe.
Mint ismeretes, az Erdő Háza Ökoturisztikai Központ többek között a Soproni Parkerdő élővilágát mutatja majd be, de az évtizedekig itt működő határőrség története is teret kap a kiállításon. Létrejön egy információs pont, jegyiroda, vendéglátóhely, az épület közvetlen szomszédságában pedig egy vadaspark is, melyet fahídon lehet majd megközelíteni.
Így áll az Erdő Háza Ökoturisztikai Központ építése
2020.
July
16.
16:11
