A Momentum-frakció bojkottálja a parlamenti alakulóülést

Fekete-Győr András és Hadházy Ákos sajtótájékoztatón számoltak be arról, hogyan folytatja a Momentum az ellenzéki politizálást.

„Látnunk kell, hogy a Fidesz mindent leuraló hazug és korrupt rendszere ellen nem lehet hagyományos képviselői szerepben felvenni a kesztyűt, ahogy azt Hadházy Ákos leendő frakciótársam is már többször kifejtette, új alapokra kell helyezni az ellenzéki politizálást.” – mondta Fekete-Győr András a lapunkhoz eljuttatott közlemény szerint.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A Momentum politikusa felhívta rá a figyelmet, hogy pártja nem akar a Fidesz díszellenzéke lenni és példaértékűnek tartja Hadházy Ákos, Szél Bernadett és Szabó Szabolcs eddigi munkáját. „Ezt a fajta politizálást kell felerősíteni a következő négy évben. A Momentum képviselői arra vállalkoznak, hogy a Hadházy-modellt sokszorosítsák meg.“

Hadházy Ákos elmondta: „Új alapokra kell helyezni az ellenzéki politizálást. Ameddig nincsenek garanciák arra, hogy az ellenzék elvégezhesse az ellenzék feladatát, vagyis a hatalom ellenőrzését, addig nem szabad részt venni a klasszikus parlamenti munkában. Nincsenek illúzióink arra vonatkozóan, hogy ezeket a garanciákat megkapjuk-e a Fidesztől, de követelni kell őket, ki kell őket kényszeríteni.” 

A sajtótájékoztatón a két politikus bejelentette, hogy a Momentum frakciója bojkottálni fogja az Országgyűlés alakuló ülését, amennyiben nem teljesülnek a párt demokratikus garanciát biztosító követelései:

1. Egy pártszövetség, vagyis a Fidesz-KDNP egyoldalúan ne változtathassa meg a választási törvényeket, az önkormányzatok hatásköréről és választásáról szóló jogszabályokat;

2. A közmédia élére konszenzussal választanának vezetőket, a közmédia ténylegesen függetlenül és pártatlanul működjön;

3. Az országgyűlési képviselőknek az állami szervek ellenőrzéshez szükséges jogosítványait állítsa helyre az Országgyűlés;

4. Parlamenti kisebbség is kezdeményezhesse valódi, széles jogkörökkel rendelkező vizsgálóbizottságok felállítását;

5. Vonják vissza a feleslegesen fenntartott veszélyhelyzeti jogrendet.

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Közélet