Nem volt könnyű éve Varga Gábornak, aki az elmúlt egy évben soros elnöke volt a Rotary Club Sopronnak. Klubéletet élni, találkozni, rendezvényeket tartani nyilvánvalóan nem lehetett a pandémia időszakában. Ennek ellenére sem az elnök, sem a soproni rotarysták nem pihentek. A soproni kórház traumatológiai osztályának nyílászáróit külső hővédő fóliához segítették egy gyűjtéssel, intézményeket és embereket támogattak maszkokkal, Harka pedig egy defibrillátort kapott.
- Nagyon gyorsan elment ez az év, keveset találkozhattunk, annál nagyobb öröm, hogy most ilyen sokan összejöttünk. A rendkívüli helyzet nem hagyott sok lehetőséget számomra, remélem, egy másik esztendőben majd megvalósíthatom a terveim - búcsúzott elnökségétől Varga Gábor.
A Rotary Club Sopron új elnöke egy esztendőre Göde József lett, aki örömmel vette át társától a gyönyörű ezüst elnöki láncot.
- Az elődeim magasra tették előttem a lécet, igyekszem majd méltó lenni hozzájuk. Arra mindenképpen büszke vagyok, hogy a soproni rotarysták nemcsak klubtagok, hanem barátok és felebarátok is - kezdte beköszönő beszédét az új elnök, majd sorolta terveit. Szeretné folytatni már hagyományos vállalásaikat: a Tómalmi úti gyerekotthon támogatását, a defibrillátorok beszerzését, a Tálentum-díj átadását, az adventi forralt boros akciót, a győri fröccsnapokon való részvételt, a Rotary-sétát, a bált.
- Úgy tapasztalom, hogy az egészségügy a járvány időszakában visszakapta társadalmi megbecsülését. Fontos szerepe van ugyanakkor az iparosoknak is, akiket keményen érintett a játványhelyzet. Őket szeretném segíteni különleges helyszíneken újszerű programokkal. A nagyközönség számára is nyitott előadásokkal az iparosok munkáját tudjuk előtérbe hozni és bemutatni óriási társadalmi szerepüket. A klub munkája mellett pedig szeretném, ha többet találkoznának és beszélgetnének a rotarysták, ehhez lehetőségeket fogok teremteni - vázolta elképzeléseit Göde József.
A Rosengarten étteremben tartott és exkluzív vacsorával egybekötött elnöki láncátadón a Rotary Club kormányzója, Németh László, az idei év jelmondatát ajánlotta a résztvevők figyelmébe: "Dolgozz, hogy megváltozzon az élet."
- Minden jó ötletre, gondolatra szükség van - tette hozzá a kormányzó, aki vezetői időszaka alatt szeretné a rotarysták létszámát is emelni. Jelenleg ezerkétszázan dolgoznak az egyik legnagyobb jótékony civil szervezet magyarországi zászlaja alatt.