Egymást tanította Anita és Suzy, Guinness rekord lett belőle

A Guinness rekord mögött gyönyörű barátság áll, s egy igazi misszió: Anita szeretné bebizonyítani, hogy a keverék kutyák is okosak és együttműködők. Suzy egyetért és bizonyít.

Kistermetű fekete kutya fekszik a pad mellett a fűben, értelmes tekintetével folyton a mellette ülő fiatal lány mozdulatait figyeli. Nincs rajta póráz, s bár szemmel láthatóan majd' kirobban az energiától, csak akkor futja körbe a teret, amikor gazdája erre kéri.

Locsmándi Anita és Suzy. Igaz barátok.
NM
Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

- Soha nem volt kutyám, a vendéglátásban dolgoztam, sokszor napi tizenhat órát, úgyhogy mégcsak nem is vágytam rá. De az élet úgy hozta, hogy nekünk találkoznunk kellett - mondja mosolyogva Locsmándi Anita és szeretettel simítja meg a kis fekete energiabombát.

- Suzyt pár hetes korában kaptam, az első hónapok kifejezetten szörnyűek voltak. Ő makacs volt és engedetlen, én pedig egyáltalán nem értettem a kutyákhoz. Felugrált az asztalra, szétrágta a cipőmet, órákig kergettem, mire be tudta vinni a lakásba. Néha úgy éreztem, egy rémálom vele élni. Próbáltam lefárasztani, de ha egyik nap négy kilométert gyalogoltam vele, akkor másnap már ötöt akart menni. Az nekem nem volt opció, hogy feladjam, ezért munkahelyet változtattam és beiratkoztunk egy kutyaiskolába. Úgy döntöttem, meg akarom ismerni, és szeretném megtanulni, hogyan lehet vele és társaival kommunikálni... - meséli Anita. Rájött, hogy szellemileg kell fogalkoztatnia - és lefárasztania - Suzyt.

A munkát mindketten élvezik, semmi erőltetett nincs abban, ahogy Suzy végrehajtja az utasításokat.
NM

A fiatal, de eltökélt lány és a játékos kutya egyaránt gyorsan tanultak. Kiderült, hogy a közös munka mindkettőjüknek jót tesz és közelebb hozza egymáshoz a gazdát és ebét. Öt év telt el, Anita és Suzy együttműködése és együttélése időközben tökéletessé vált.

- Megtanultunk egymás jeleiből olvasni. Ő is tudja mit várok el tőle, én is értem a jelzéseit. Nincs szükség pórázra, akár a bolt előtt is kint hagyhatom egyedül és hát a trükköket is hibátlanul megtanulja. Mert Suzy olyan gyorsan tanult, hogy kénytelen voltam és vagyok újabb és újabb kihívások elé állítani. Így jött a Guinness rekord ötlete is - érünk el a történet közelmúltjához.

Anita több kutyamenhellyel is kapcsolatban van, és azt tapasztalta, az örökbefogadásoknál hátrányt szenvednek a fekete keverék kutyák. Ő pedig be szeretné bizonyítani, hogy az előítéleknek semmi közük a valósághoz és Suzyval együtt fel akarja hívni a figyelmet arra, ők is értékesek. Így kezdődött Suzy tanulásában az a fejezet, ami már túlmutat az engedelmes kutyus viselkedésén. A kunsztokat Anita találja ki, sokszor éjjel, és felkeltve barátját azonnal kipróbálják, hogy működik-e.

- A legtöbbször persze működik, mert Suzy szívesen tanul és még éjjel sem haragszik meg, ha felkektem, hogy próbáljunk ki valamit. Kifejezetten élvezi, örömmel dolgozik és nagyon ügyes. Tud úgy csinálni, mintha szégyenkezne, a mancsaival befogja a szemét, két lábon állva átöleli a plüssnyusziját, forog, hempereg, a szokásos. Regeteg trükköt tud, egy online versenyt is nyert ezzel. Aztán egy éjjel új feladat jutott eszembe és rögtön ki is próbáltuk. A WC pumpa szárára kellett Suzynak karikákat fűznie. Nos, ezt fejlesztettük és gyakoroltuk aztán úgy, hogy rekord lett belőle - mondja büszkén kutyájára nézve Anita.

Suzy tíz levegőbe dobott karikát helyez egy póznára minden emberi beavatkozás és jutalmazási lehetőség nélkül 45,7 másodperc alatt.

A mutatványt Budapesten, a Fővárosi Nagycirkusz manézsában hitelesítette a Magyarországi Guinness Szövetség.

Suzy és gazdája együttműködésének másik hatalmas eredménye, hogy Anita úgy kitanulta a négylábúak kommunikációját, hogy már más kutya-gazda párosnak is segít trükköket tanulni. Suzyval pedig kidolgoztak egy komplett műsort, amivel fellépnek, elsősorban gyerekek előtt.

- Szeretném minél több embernek megmutatni, hogy mi mindenre képes a kutya, ha foglalkoznak vele, ha partnernek tekintik. Suzy bebizonyítja, hogy a keverék kutyusok is lehetnek okosak, jólneveltek. A gyerekeket pedig érzékenyítem, hogy becsüljék meg négylábú társainkat és tanulják meg a velük való foglalkozás alapjait. Olyan nincs, hogy egy kutya kész van, mert állandóan igényli a foglalkozást, de megéri. Itt vagyok én példának: új célokat adott nekem a kutyám, sikerélményeket és tudást. Nem véletlen, hogy mi ketten találkoztunk, de az már nem egyértelmű, ki tanít többet a másiknak - nevet Anita, és Isten bizony, Suzy vele nevet...

Jó párossá váltak, figyelnek egymásra.
NM
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Könnyű