A kormány egymillió forinttal támogat minden falunapot

Utólag is lehet igényelni.

Minden ötezernél kevesebb lakosú kistelepülés egymillió forintot igényelhet falunapok szervezésére a Magyar Falu Programban – jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos csütörtökön Vértessomlón, sajtótájékoztatón. Gyopáros Alpár azt mondta, erről hamarosan kormánydöntés születik. Azok a települések, amelyek már tartottak falunapot, utólag is igényelhetik a támogatást a pályázati felhívás megjelenése után, írja az MTI.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A Magyar Közlönyben korábban az jelent meg, hogy a járvány után nemcsak a gazdaság, de a közösségi élet újraindítása is fontos, ezért a kormány két programot indít:

• 2,8 milliárd forintot adnak a Magyar Falu Program részeként az idei költségvetésből falunapokra. A szervezést a Nemzeti Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Kft. végzi majd, mindösszesen 86 millió forintért cserébe.

• Összesen közel 5 milliárd forintot szánnak koncertek és rendezvények szervezésére a nagyvárosokban, a kisvárosokban és a falvakban. Ehhez a programterveket augusztus 1-ig kellett elkészíteni.

Gyopáros Alpár arról is beszélt, hogy pályázatot hirdettek a falusi kisboltok megmentésére, valamint a falvakban működő mikrovállalkozások támogatására. „Ezres nagyságrendben kerülhet sor boltok támogatására, százas nagyságrendben pedig új egységek nyílhatnak. A támogatott üzletek a kereskedelmi tevékenység mellett jellemzően valamilyen közösségi szolgáltatást is nyújtanak” – mondta a kormánybiztos.

A Magyar Falu Programban 2019-2020-ban 12 ezer község jutott 130 milliárd forintot meghaladó támogatáshoz. A falusi családi otthonteremtési kedvezményt indulása óta 23 ezer család igényelte 130 milliárd forint értékben. A program egyik fontos területe a mellékutak fejlesztése. Ez év végéig 3 ezer kilométernyi mellékúthálózat-fejlesztés fejeződik be, ez jövőre további 1500 kilométerrel bővül.

Gyopáros azt mondta: míg 2018-ban az ország 2500 településén csökkent a lélekszám, ma már ez csak 1000 településről mondható el, az otthonteremtési programnak köszönhetően évtizedek óta üresen álló házakba költözik vissza az élet – egészíti ki a Telex .

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Közélet