Miközben az ellenzék javában készül a szeptemberi előválasztásra, a Fidesz csendben javított egy százalékpontot a biztos pártválasztók között - derül ki a Závecz Research augusztus közepén végzett közvélemény-kutatásából.
Az eredmények alapján a pártok támogatottságában nem sok minden változott, továbbra is kiélezett a verseny.
- A Fidesz javított a 34 százalékos támogatottságán, feltornázta 35-re
- A DK maradt 12 százalékon
- A Jobbik májusban volt a csúcson, azóta 1-1 százalékpontos veszteségei voltak, most 11 százalékon áll
- Az MSZP és Momentum 5-5 százalékos, mindkettő 1-1 százalékpontot esett vissza a nyár eleje óta
- A Kétfarkú Kutyapárt és a Mi Hazánk Mozgalom 1-1 százalékon állnak
- A pártnélküliek aránya 25 százalék
A biztos pártválasztók pontosan fele a Fideszre szavazna, második a DK (17 százalék), harmadik pedig a Jobbik (13 százalék). Az LMP, az MKKP, a Párbeszéd és a Mi Hazánk támogatottsága 2-2 százalékos.
A hat együttműködő ellenzéki párt támogatottsága 39, a Fidesz–KDNP listájáé pedig 37 százalékos. A Závecz szerint az MKKP és a Mi Hazánk néhány tízezer szavazót vehet el a két nagy listától.
Bár az ellenzéki tábor nagyobb, kevesebben (51 százalékuk) ígérik biztosan, hogy szavazni fognak, szemben a kormánypárti szavazók 56 százalékával. A választókorúak 40 százaléka az ellenzéket tartja esélyesnek, 39 pedig a Fideszt.
A felmérés során 1000 főt kérdeztek meg, akik együttesen az ország 18 éves és annál idősebb lakosságát képviselik.