Jakab Péter Sopronban: Ébresztő Magyarország!

- Biztosítani kell azt, hogy minden magyar jólétben és szabadságban élhesse az életét a saját szülőföldjén - hangsúlyozta a soproni fórumon Brenner Koloman, az előválasztás helyi jelöltje.

Sopronban folytatta országjárását Jakab Péter, a Jobbik miniszterelnök-jelöltje. A politikust egész tömeg várta a helyszínen, ahol beszédét követően felszólalt Brenner Koloman, a soproni választókörzetnek a Jobbik, a DK, a Momentum, az LMP, az MMM és az Új Világ Néppárt előválasztási jelöltje is.

Jakab a kritikáival hitet akar adni a magyar választóknak.
Enyugat.hu
Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Jakab arról beszélt, hogy éles kritikáival hitet akar adni a magyar embereknek, hiszen Magyarországnak ébresztőre van szüksége. A képviselő kiemelte: a rendszerváltáskor nem ilyen Magyarországot ígértek, ő pedig azért dolgozik, hogy hazánkban minden ember megkapja azt, ami valójában megérdemel: jólétet és szabadságot.

Széchenyi szobra mellett várták a soproniak a fórum főszereplőit.
Enyugat.hu

"Orbán Viktor és kormánya alkalmatlan az ország vezetésére, hiszen hatalmukat lopásra használja, ezzel pedig a magyar embereket és Magyarországot fosztja ki" - idézte Jakab Pétert a párt sajtóközleménye.

Brenner Koloman szerint az Orbán-kormány hazánkat rossz irányba viszi, amikor azt mutatja, hogy a sikeres és jó élet a politikai kapcsolatok és a hatalom függvénye. "Munka, alázat, becsület" - ezek azok, amik a mostani kormányzatból hiányoznak, és ezek azok, amiket a 2022-ben felálló nemzeti egységkormány alapvetésnek fog tekinteni az ország vezetése során.

A legtöbb ellenzéki párt által támogatott helyi képviselőjelölt felhívta a figyelmet arra, hogy Orbán Viktor ki akarja vezetni Magyarországot az Európai Unióból, melynek beláthatatlan következményei lennének.

Brenner hangsúlyozta: a Jobbik az ellenzéki összefogásban az a keresztényszociális alapon működő, jobboldali néppárt, amely kész programmal rendelkezik, így a 2022-es választást követően elsőként reformálná meg az egészségügyet, az oktatást és a magyaroroszági bérek helyzetét. Hozzátette: támogatni kell a tudást, a hazai kis- és középvállalkozásokat, hiszen egy sikeres gazdaság csak ezekkel képes fennmaradni.

- Biztosítani kell azt, hogy minden magyar jólétben és szabadságban élhesse az életét a saját szülőföldjén, ehhez pedig elengedhetetlen a kormányváltás, melynek első lépcsője a szeptember 18. és 26. közötti ellenzéki előválasztás - zárta Brenner Koloman.

Soproni viszonylatban sokan voltak kíváncsiak a közismert politikusra.
Enyugat.hu
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet