Egy soproni postaládával kezdődött a féltonnás drogbiznisz nyomozása

Itthon most fejezték be a nyomozást, Ausztriában már ítélet született, a soproni drogfőnök pedig már másfél éve öngyilkos lett a börtönben...

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodája 16 személlyel szemben javasol vádemelést bűnszervezetben, illetve bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem miatt. A gyanúsítottakhoz köthető további kilenc bandatagot Ausztriában már el is ítéltek. Az osztrák és a magyar rendőrök több mint félezer kilogramm kábítószer kereskedelmét tudták bizonyítani a két évig tartó nyomozás során - írja honlapján a rendőrség.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A drogbizniszben utazó csapat ellen még a Soproni Rendőrkapitányság Felderítő Alosztálya kezdett el nyomozni 2020 májusában, miután olyan hír kelt szárnyra, hogy Sopron belvárosában egy lakáshoz tartozó postaládát kábítószer értékesítésére használják. A felderítés egy olyan kiterjedt hálózattal rendelkező bűnszervezethez vezetett, mely Dunántúl öt megyéjét is ellátta kábítószerrel. Ezek többsége marihuána volt, míg kisebb mennyiségben amfetamin.

Amikor 2021 év elején körvonalazódott, hogy a bandavezér, S. Csaba a drogot külföldi kapcsolatán keresztül szerzi be, akkor a nyomozásba bekapcsolódtak a KR NNI NBEFO győri nyomozói is, majd közös információgyűjtésbe kezdtek a Győr-Moson-Sopron és a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság felderítőivel.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály (KR NNI NBEFO) győri osztálya 2021 tavaszán ütött rajta a nemzetközi bűnbandán.

Jól éltek a terjesztők.
police.hu

A tavaly április végi rajtaütéskor egyszerre csaptak le valamennyi bandatagra. Az akciót a KR NNI koordinálta, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Göcsej MEKTA alegysége, valamint a Készenléti Rendőrség és a Terrorelhárítási Központ több műveleti egysége bevonásával. A közös művelet délutánján beazonosították és elfogták a bűnszervezet albán származású, koszovói vezetőjét, Kristijan S.-t is, akinek a búvóhelyén öt kilogramm marihuánát, 1,5 kilogramm amfetamint és több ezer euró készpénzt foglaltak le. Akkor összesen kilenc fő ellen folyt büntetőeljárás. Az elmúlt 1,5 év alatt azonban ez a szám összesen 16 főre duzzadt.

A mindenre kiterjedő, nagyon aprólékos nyomozás megállapította, hogy a kiterjedt bűnhálózat Koszovó és Szerbia területéről csempészte be a kábítószert Bécsbe, ahol ismételt disztribúció után került a kábítószer a szomszédos országokba, így Magyarországra is.

Az ügy előrehaladtával a KR NNI szorosan együttműködött az osztrák LKA Burgenland (Burgenland Tartományi Bűnügyi Hivatal) kábítószer elleni egységével is, akik a magyar-albán bűnszervezet felső kapcsolataival szemben folytattak büntetőeljárást. A közös bűnügyi együttműködés során számos esetben történtek Magyarország és Ausztria területén kihallgatások, határon átnyúló műveletek és elfogások. A közel két éven át tartó nyomozás során a két ország rendőrei több mint 500 kg marihuána, négyezer MDMA extasytabletta és 18 kg amfetamin kereskedelmét tudták bizonyítani. Ausztriában 9 embert már el is ítéltek ebben az ügyben, míg hazánkban a KR NNI győri egysége 16 személlyel szemben fejezte be most a nyomozást. Négyükkel szemben bűnszervezetben, míg tizenkettőjükkel szemben bűnszövetségben jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetése miatt javasolnak vádemelést. Az iratokat és a bizonyítékokat a napokban küldték meg a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészségnek.

Azt már mi tesszük hozzá a történethez, hogy a magyarországi bandavezér, a soproni éjszakában is jól ismert S. Csaba úgy döntött, többé nem áll a bíróság elé. Mint akkor az enyugat.hu is megírta , a fővárosi büntetésvégrehajtási intézetben öngyilkos lett. S. Csaba már a kilencvenes években átállt a törvénytelen oldalra. Görbehalmi otthonából vitték el a rendőrök először több évre, akkor olajozás és kábítószer miatt. 2003-ban pedig ő volt a felbújtója annak a rablónak, akit aztán tizenhat évre ítélt a bíróság. A soproniak még emlékezhetnek az esetre, amikor várandós nőket kötözött meg és rabolt ki a miskolci férfi a Lőverekben. Az egyik esetben S. Csabával vitába került soproni vállalkozón álltak így bosszút...

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Rendőrségi hírek