"Ügyfelünk, Péter súlyos autizmussal él egy Kaposvárhoz közeli falu végén. Mindennapjait édesanyjával tölti, és ha teheti a természetben tartózkodik. Tizenhét éves korában egy rohama alkalmával a kaposvári kórházba szállították, méghozzá a felnőtt osztályra, ugyanis gyermekpszichiátria nincs ebben az intézményben. Itt azon túl, hogy nem tudták biztosítani azt a figyelmet Péternek, amire szüksége lett volna, azokat a rendelkezéseket sem tartották be, amiket gyerekek pszichiátriai kezelésénél előírnak a jogszabályok. Ez vezetett oda, hogy Péter tíz napon át, az idő nagyrészében ki volt kötözve az ágyához. A TASZ azért fordult a bírósághoz, mert a kórház ezzel megsértette Péter jogait, hiszen valakit csak akkor lehet lekötözni, ha komoly veszélyt jelent saját magára vagy a környezetére, és még ilyenkor is csupán rövid, átmeneti időre. Kiskorúak esetén két óránként ellenőrizni és dokumentálni kell, hogy indokolt-e a rögzítés. Ez nem véletlen: Péterre olyan súlyos hatással volt a kikötözés, hogy az incidens óta nem tud egyedül elaludni" - írja közleményében a Társaság a Szabadságjogokért.
A bíróság most megállapította, hogy az elszenvedett jogsértések miatt sérelemdíj jár Péternek.