Most jó lenni vasutasnak: megvan a bérmegállapodás növekszik a fizu

A pénteki bérmegállapodáson a munkáltató ajánlatát több, eredménytelen tárgyalási forduló után fogadták el.

Minimum bruttó 53 ezer forinttal nő minden munkavállaló alapbére a MÁV-Volán csoportnál – tudta meg a napi.hu a pénteki tárgyalást követően, amelyen Lázár János építési és közlekedési miniszter is részt vett.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A bérmegállapodás szerint átlagosan 5 százalékkal nő a dolgozók fizetése, de az emelés nem lehet kevesebb 53 ezer forintnál. Ez azt jelenti, hogy a legtöbb munkavállalónak az idei évre előre jelzett 15 százalékos inflációt követő mértékben nő az alapbére.

Az alacsonyabb kereseti kategóriákban inflációt meghaladó bérfejlesztés valósul meg, ám sokaknak százalékos arányban az áremelkedésektől elmaradóan nő a fizetése.

Az a munkavállaló, aki bruttó 300 ezer forintot keres, így 17,5 százalékos alapbéremelésben részesül. Ez meghaladja az inflációt. A bruttó 400 ezer forintot keresőknek ugyanakkor már infláció alatti, 13,3 százalékos alapbéremelést kap.

A vállalatcsoportnál emellett 100 ezer forintról 120 ezer forintra nő a SZÉP-kártya kifizetés összege, és nő az önkéntes egészségpénztári hozzájárulás összege is. A munkavállalók fizetése januárig visszamenőleg emelkedik, így a márciusi utalással jelentős összeget kapnak az érintettek.

A pénteki bérmegállapodáson a munkáltató ajánlatát több, eredménytelen tárgyalási forduló után fogadták el a szakszervezetek. Ugyanakkor a most elfogadott javaslatot nem támogatták egybehangzóan a munkavállalói képviseletek - írja a lap

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet