Látta már Novák Katalint tankban, sisakkal? - Tessék

A békét őrzi ezen a módon az országos hadgyakorlat nyitányán.

A magyar kormány számára a béke megőrzése, Magyarország és a magyar emberek biztonsága a legfontosabb - jelentette ki a honvédelmi miniszter kedden Hódmezővásárhelyen, miközben megnyitották Adaptive Hussars 23 névre keresztelt, országos hadgyakorlatot - írtuk .

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

AZ MTI tudósítása szerint Szalay-Bobrovniczky Kristóf, aki Novák Katalin köztársasági elnök, a Magyar Honvédség főparancsnokának jelenlétében nyitotta meg a gyakorlatot, azt mondta, a biztonságot csak jól kiképzett és felkészített honvédség tudja garantálni.

Az országos hadgyakorlatra reagált Hende Csaba, Szombathely országgyűlési képviselője is, aki kedden megjelent rövid Facebook-posztjában azt írta

"a békéhez erő kell."

Mindehhez egy kis képi adalék, amint Novák Katalin tankot vezet, vagy mit csinál benne, de úgy véljük, ezt azért nem kellett volna:

Novák Katalin tankban
MTI
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet