Navracsics kap egy új minisztériumot

Az urbanizáció kedvezőtlen hatásai és a vidék elnéptelenedése miatt van szükség önálló területfejlesztési minisztériumra.

Navracsics Tibor vezetésével önálló Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium jöhet létre – derült ki egy kedden benyújtott törvénymódosítási javaslatból, amit a klubradio.hu vettészre.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Azzal indokolták az új tárca létrehozását, hogy az urbanizáció kedvezőtlen hatásai és a vidék elnéptelenedése miatt van szükség önálló területfejlesztési minisztériumra.

A javaslat szerint az új tárca a Miniszterelnökségből kiválva jönne létre, bizonyos szervezeti egységeket és hatásköröket is átvennének. Az önálló Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztériummal már 14 minisztériuma lenne az Orbán-kormánynak.

A törvényjavaslattal nemcsak Navracsics új minisztériuma jönne létre, hanem az úgynevezett Nemzeti Fejlesztési Központ is, ami szintén Navracsics alá tartozna.

A Nemzeti Fejlesztési Központ látná el majd többek között az uniós támogatások felhasználásának koordinálását és a helyreállítási és ellenállóképességi alappal kapcsolatos feladatokat, bizonyos programoknál pedig irányító hatósági feladatai lennének.

A Nemzeti Fejlesztési Központot az európai uniós források felhasználásáért felelős miniszter, vagyis Navracsics Tibor minisztériumának államtitkára vezetné.

A legutóbbi kormányátalakítás nyáron volt: lemondott Varga Judit igazságügyi miniszter, akit Tuzson Bence váltott, valamint lett egy külön európai uniós ügyekért felelős miniszter is, Bóka János személyében.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet